Több mint 300 honvéd indul Koszovóba

A koszóvói békefenntartó misszióba induló katonákat búcsúztattak Debrecen főterén péntek délelőtt.

Huszár János vezérőrnagy, a Magyar Honvédség összhaderőnemi parancsnoka az ünnepségen az egyik legfontosabb missziónak nevezte a koszovói szolgálatot, amelyet olyan országban kell teljesíteni, ahol a közelmúltban még háború zajlott. A kikényszerített béke még törékeny, ezért szükség van arra, hogy a KFOR katonái NATO-parancsnokság alatt szolgálva garantálják az ott élő népek biztonságát - mondta a vezérőrnagy.
    
Az összhaderőnemi parancsnok felidézte, hogy Magyarország 1999 óta vesz részt a KFOR keretében a béke biztosításában. A tábornok hangsúlyozta, hogy Magyarország elemi érdeke a Nyugat-Balkán békéje.
    
Elmondta azt is, hogy a koszovói a legnagyobb magyar békefenntartó kontingens: a 350 fős egység ebben a félévben a térségből kivonuló portugálok feladatait is átvéve, önálló műveleti zászlóaljként fog szolgálatot teljesíteni.
    
A kibocsátó ünnepség végén a békefenntartók díszmenettel tisztelegtek elöljáróik, családtagjaik és a búcsúztatásukra egybegyűlt debreceniek előtt a város főterén.