Horn Gábor egy nemrég megjelent véleménycikkében azt írta, három fő ok vezetett a Fidesz újabb jelentős mértékű győzelméhez: a média leuralása, a jóléti intézkedéscsomag és az orosz-ukrán háború kihasználása. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke az Alfahír kérdéseire válaszolva kifejtette: idő nincs, az ellenzéknek azonnal munkához kell fognia és egységesnek kell maradnia ahhoz, hogy a következő választásokon sikeres lehessen. A szakember szerint a cél az, hogy a kétmilliós ellenzéki tábort közel hárommilliósra bővítsék. Interjú.
Ön szerint az elmúlt 12 évben egyetlen időszak volt, amikor az ellenzék diktált a napi politikában, ez pedig az őszi előválasztás volt. Való igaz, a Fidesz kapkodva szaladt utcára az ellenzék után aláírásokat gyűjteni, láthatóan elszokott tőle, hogy bárkihez igazodnia kell. Bevált receptként tekinthetünk az előválasztásra?
Az előválasztás az elmúlt 12 év egyetlen valódi politikai innovációja volt az ellenzék részéről: működött 2019-ben a főpolgármester előválasztásánál, és most is.
Nem értek egyet azokkal, akik szerint ennek köze volt a bukáshoz, szerintem ez egy működő intézmény. Ha ilyen tagolt marad az ellenzék, nem is látok más megoldást, miután nem kétfordulós a magyar választási rendszer.
Illetve nyilván számít az is, hogy az előválasztás motiválja az ellenzéki szavazókat.
Igen, az egy nagyon lényeges eleme az előválasztásnak, hogy kommunikációs felületet teremt az ellenzéknek, amivel 2019-ben és 2021-ben is éltek. Más kérdés, hogy taktikai hiba lehetett túl messze vagy éppen túl közel rakni az előválasztást a tényleges választástól, hiszen volt egy két hónapos üres idő, ez a kihagyás pedig rosszat tett.
Azt át kell gondolni, hogy azonnal megéri-e ráfordulni a választási folyamatra, vagy időt kell hagyni az építkezésre: ez a lehető legrosszabb volt, hogy kellett két hónap reagálni az eredményre, ez az idő ugyanis borzasztóan hiányzott az ellenzék kampányából.
Az előválasztásnak viszont lett egy eredménye is Márki-Zay Péter személyében, Ön pedig azt írta, különböző mértékű bizalmatlansági faktor érződött a pártok és Márki-Zay között. De kell ezen csodálkozni akkor, ha a közös jelölt nagy nyilvánosság előtt beszélt többek között az ellenzéki pártokban lévő Fidesz-ügynökökről, sőt már az előválasztás alatt is hazaárulózta későbbi partnereit, a kampányban pedig heti szinten rúgott egy öngólt?
Szerintem kölcsönös volt ebben a felelősség és felelőtlenség. Egyrészt a nagy ellenzéki pártok, a DK és a Jobbik különböző okokból nem készültek fel erre az eredményre: a Jobbik megoldatlan problémával szembesült, mert politikailag ők álltak legközelebb Márki-Zayhoz, így tulajdonképpen az lett volna a „normális”, ha a Jobbik jelöltje lesz és elsőként sorakoznak fel mögötte. Ám itt valami, általam ismeretlen személyi probléma, konfliktus lehetett a háttérben, hiszen a Jobbik még a hódmezővásárhelyi győzelmekből is komoly szerepet vállalt korábban.
Eközben pedig a DK általam azóta sem feldolgozott módon beleszeretett abba, hogy Dobrev Klára megnyerheti az előválasztást, és ezt a szerintem kódolt vereséget hatalmas kudarcként élték meg.
Abban viszont Önnek teljesen igaza van, hogy Márki-Zay Péter is sok mindent tett azért, hogy ez a bizalom ne álljon helyre. Nem egy integráló, hanem inkább megosztó, és a feszültséget tovább fokozó szerepben került a miniszterelnök-jelöltségbe, ami részben egyfajta Gyurcsány-ellenességben nyilvánult meg, részben pedig a folyamatos ellenségkeresésben.
A felelősség viszont kölcsönös: a pártok sem tudták teljes szívvel elfogadni ezt az eredményt, folyamatosan megkérdőjelezték, és az a fajta időhúzás, ami a választási programnál és a listaállításnál zajlott, a választók számára gondot okozott, mert a kormányzóképtelenség, az erő hiányát mutatta. Ez a bizalmatlanság szavazókat is otthon tarthatott.
Tanulhat ebből az ellenzék? 2024-ben EP-választás és önkormányzati választás is lesz, 2026-ig pedig ha fennmarad az együttműködés, akár egy sokkal stabilabb ellenzék állhat fel.
Szerintem nagyon rövid idő van a tanulásra. Ha valaki azt gondolja, ráérnek az ellenzéki párok, akkor téved, ugyanis nagyon rövid idő alatt el kell végezni az önvizsgálatot és az elemzéseket. Szomorúan láttam, amikor a pártelnökök nem jelentek meg a bukott miniszterelnök-jelölt mögött, és választóként én elvártam volna azt is az elnököktől, hogy gesztusértékkel ajánlják fel lemondásukat.
Egyébként azt gondolom, van értelme a külön-külön építkezésnek, de nem biztos, hogy ennyi párt kell. Látnék értelmét egy zöld, egy baloldali, egy liberális és egy konzervatív pártnak, de az ellenzék ne osztódjon tovább újabb és újabb kispártok felé.
A választók egyértelmű és tiszta képet szeretnének, azaz a pártok tartsák fenn az együttműködést, mert 2024 tavasza perceken belül itt lesz. Nem siránkozni kell, hanem elvégezni ezt az elemzést; ha jól láttam a Jobbik ebben egy komoly munkát elkezdett, és a többieknél is remélem, hogy ez a munka folyik, nem pedig a sebek nyalogatása.
Csinálni kell a dolgokat, és ehhez az egyik terep továbbra is a Parlament. Nem annak van itt az ideje, hogy lehajtott fejjel, sírdogálva nyalogassák sebeiket a pártok, hanem hogy kihúzzák magukat: van kétmillió szavazójuk, a kérdés az, hogy lehet ebből 2,5 milliót, vagy 2,8 milliót csinálni, ami elég lehet a győzelemhez.
Talán Orbán Viktorban is az lehetett vonzó a tömegek számára, hogy stabilitást és kiszámíthatóságot tudott felmutatni függetlenül attól, hogy milyen hibái vagy bűnei vannak. Ez a fajta egységesség hiányzott az ellenzékből?
Ez biztosan így van, de hozzáteszem, az Orbán Viktor által felmutatott erő mögött egy végtelenül igazságtalan választási csalás áll, hiszen elfoglalták a médiafelületeket, visszaéltek a kormányzati hatalommal.
De ezt nem kell tudomásul venni, ez egyáltalán nincs rendben, viszont egy ilyen kiélezett helyzetben az emberek mégis azt keresték, hogy ki az, aki a biztonságot és kiszámíthatóságot jelentheti. Ezt ebben a helyzetben jobban megtalálták a regnáló kormányfőben, mint az ellenzék által is csak részben támogatott miniszterelnök-jelöltben.
Április 3. óta rengeteg szó esett az ellenzéket ért traumáról és arról, hogy az összefogás legrosszabb forgatókönyve is a kétharmad biztos lebontásáról szólt, míg a legoptimistább képzetek kormányváltást jósoltak. Viszont ezeket a pártok nem maguktól gondolták, hanem közvélemény-kutatásoknak hittek, többek között a Republikon is szoros eredményeket mért. Ezt mivel lehet magyarázni?
A közvélemény-kutatás nem csodafegyver, hanem egy pillanatképet ad. Mi tíz nappal a választás előtt készítettünk utoljára közvélemény-kutatást, amiben a biztos szavazóknál a Fidesz 5 ponttal vezetett. Ez változott a végén, az utolsó pillanatokban a háromszorosára. De ennek van egy dinamikája, és ezért kell nagyon vigyázni az ilyen kutatásokkal: egyértelműen látszott már február elején is, hogy működik a jóléti csomag, amivel a Fidesz megkínálta a választókat. Ezen felül az utolsó napokban a háborús helyzet igaztalan kihasználása is szavazói tömegeket húzott át a Fideszhez, egyszerűen azért, mert arra a „béke vagy háború” dinamikára, amit elénk állított Orbán Viktor, tehát arra az üzenetre, hogy az ellenzék vért és könnyeket hozna, ő pedig békét, nem talált választ az ellenzék.
Az, hogy Orbán Viktor Putyin barátja, vagy az, hogy a Nyugat és a Kelet között kell választanunk, kevés volt. Magam sem tudnám megmondani, mi lett volna a jó megoldás, de egyszerűen az utolsó tíz napban átbillent ez a történet, és otthon tarthatott olyan választókat is, akik úgy gondolhatták, a választás nem megnyerhető.
A közvélemény-kutatások egyébként is nagyon sok bizonytalanságot tartalmaznak, mert az emberek már nagyon nehezen válaszolnak a kérdésekre, igazából csak minden nyolcadik, tizedik ember nyilatkozik. Ezek a mérések hosszútávú tendenciákra alkalmasak, választási eredmények jóslására nem. Úgy gondolom, az ellenzéknek újból szüksége lenne egy nagymintás kutatásra, ami nem a politikai preferenciákról szólna, hanem mélyebben próbálná megismerni, mi volt a gond az üzenetekkel, és hogyan lehetne ezt másképp csinálni.