A német belügyminiszter egyelőre nem kér a menekültekből

A német belügyminiszter egyelőre nem kér a menekültekből

Horst Seehofer csütörtökön elutasította a berlini tartományi vezetés vonatkozó tervét, amelynek keretében mintegy háromszáz migránst fogadtak volna be túlzsúfolt görögországi menekülttáborokból - írja a Magyar Távirati Iroda. 

Andreas Geisel szociáldemokrata tartományi belügyminiszternek címzett levelében a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa azzal érvelt a berlini szenátus által elfogadott program elutasítása mellett, hogy szövetségi szinten azonos szabályoknak kell érvényesülniük a kérdésben. Minderről elsőként a Der Tagesspiegel című lap számolt be elsőként.

Michael Müller kormányzó főpolgármester felháborodását fejezte ki a történtek miatt. A szociáldemokrata politikus politikai botrányról beszélt a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva. Ugyanakkor borúlátónak mutatkozott egy a szövetségi kormány ellen indítandó per kilátásaival kapcsolatban, ahogy azt a szociáldemokratákkal Berlinben kormányzó Baloldal és Zöldek felvetették.

Seehofer a többi között arra hivatkozott, hogy a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény 23. cikkelyének feltételei nem teljesültek. Az említett cikkely szabályozza az emberek befogadását "nemzetközi jogi és humanitárius okokból".

A német szövetségi belügyminisztérium emellett létező "európai megoldásokra" is felhívta a figyelmet. Emlékeztetett, hogy

uniós szinten van egy megállapodás 1600 fiatal menedékkérő befogadásáról a görög égei-tengeri szigetekről, aminek Németország is részese.

A berlini belügyi tárca egyik szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a főváros továbbra is kész mintegy háromszáz védelemre szoruló menedékkérőt befogadni. Az illetékes szerint ez akár egy hatályos szövetségi program keretében is megvalósulhat.

A program alapján augusztus végéig 928 menekültet - részben beteg gyermekeket és fiatalokat a családjaikkal - terveznek áttelepíteni Görögországból.

A német főváros eddigi elképzelések szerint 142 menedékkérőt fogad be. Egy hétfős szíriai család múlt pénteken érkezett Berlinbe. A szociáldemokratákból, zöldekből és a baloldaliakból álló tartományi vezetés már régóta szorgalmazza menekültek befogadását a túlzsúfolt és az egészségügyi körülmények miatt gyakran bírált görögországi menekülttáborokból.