Hosszú Katinka Amerikában marad

Újabb villongások a magyar úszósort berkein belül: egymás csuklózatja a MUSZ és a MOB, Katinka pedig nem jön haza.

"Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a +nyugalom+ érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett..."

- írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Kiss László.

A szakvezető azok után reagált így, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta: nem indul az eredetileg április 13. és 16. között megrendezni kívánt, győri országos bajnokságon, mert nem akarja megszakítani amerikai edzőtáborozását, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

A szövetségi kapitány hozzátette, hogy amennyiben Katinka igent is mondott volna a MOB-nak, ezt a fajta válaszadási formát akkor sem tartotta volna elfogadhatónak.

[fb_pages_codes:stand]

A MOB szerint a MUSZ kérte, hogy ők közvetítsenek

A MOB közleményben reagált a szakvezető nyilatkozatára, melyben emlékeztettek arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt, próbálja meg elérni, hogy

"ez a fölösleges - minek is nevezzem? - civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt".

A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót.

"Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen +közvetítő+ szerepet a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) és Hosszú Katinka sem" - írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.