Állítólag minden népnek megvan a maga sajátos ízű humora. Ezek alapján nekünk, magyaroknak is rendelkeznünk kellene egy, csak ránk jellemző stílussal. Ez talán így is van, de a színvonal már más kérdés. Egy nem kellően kibeszélt probléma a magyar kabaré tespedtsége és ötlettelensége. Szerencsére tűnnek fel fiatal tehetségek, de útjuk jóval rögösebb és bizonytalanabb azokénál, akik a jelenlegi main stream-et alkotják. Ez a szűk kis mag ugyanis őrzi pozícióját, amelyből kevés energiával, még kevesebb talentummal nagyon jól profitálnak. Kölcsönös meghívások, egymás hátbaveregetése, az „eszi, nem eszi, nem kap mást” megnyugtató miliője. Úgy döntöttünk hát, csokorba szedjük a 10 leggyatrább tréfamestert.
10. helyezett: Markos György Az egykor szebb időket látott Markos – Nádas duó tagja mára teljesen eltűnt. Mivel a felgyorsult világ könyörtelenül bánik a lusta művészekkel, így kénytelenek voltunk a humorista-erőművész apa gyermekeként napvilágot látott nevettetőt feltenni a számára minden bizonnyal szégyenteljes társaság tagjai közé. Persze minden relatív, hiszen itt ő a legjobb, a hízelgő 10. helyre futott be. Ezt a megtiszteltetést azonban csak a múltjának köszönheti. Mára a sikerekből csak a tömött bajusz, az érthetetlen, kvartyogó hadarás, meg az izzadó homlok maradt. Ettől nem fájdul meg a rekeszizmunk, maximum elkapcsolunk egy másik csatornára.
9. helyezett: Nagy-Bandó András Őt sem a tavalyi „Humorista kerestetik” fesztiválon fedezték fel. Sajátos, magyar betegség sugárzik munkásságából. Nagy-Bandó a magyar kabaré turáni átka. Aki annak idején látta a „Varjúdombi mesék” című animációs sorozatot – amelynek minden bizonnyal komoly szerepe lehet a magyar társadalom újabb generációinak pesszimizmusában –, az tudja, mire gondolunk. A nagy-bandós poénok hallatán az embernek nincs kedve nevetni. Egyáltalán semmihez sincs kedve. A megjelenés, a beállás, a szűk, tökös farmer, a hanghordozás, a szocreál témák, mind-mind tarkólövéssel érnek fel. Amennyiben a humor célja társaink szórakoztatása, akkor ő antihumorista. Tíz perces kis monológjai nevetés helyett arra ösztönzik az embert, hogy kimenjen a hátsó udvarra, és gondolkodás nélkül felkösse magát.
8. helyezett: Sas József Ismét egy nagy öreg, de minek. A magyar kabaréban érvényesülő kontraszelekció egyik két lábon járó mutánsa Sas József. A végtelenül belterjes Mikroszkóp Színpad vezetője maga köré gyűjti a futottak még kategóriás, pitralonszagú színészeket, hogy velük közösen szórakoztassa a nagyérdeműt. A régi mondás hatalma alól azonban nincs kivétel: sz…ból nem lehet várat építeni. Marad az önhipnózis, a tucatnyi főből álló társaság görcsös tapsagressziója a közönségen, a hivatásos bérnevető hölgy az első sorban, a siker illúziójának átlátszó fenntartása. Ehhez nyújt „segítő balt” a TV2, cserébe némi politikai elfogultságért. A szociológusoknak érdemes lenne megvizsgálni, van-e ok-okozati összefüggés a bruhaházós, buékozós, szívbemarkolóan gyenge szilveszteri Sas-kabarék és az utcán szilveszterezés szokásának rohamos terjedése között.
7. helyezett: Éles István Ha Szulák Andrea Activity Show-jában kellene körülírni Éles Istvánt, azt mondanánk, olyan ő a humoristák között, mint Koós János a táncdalénekeseknél. Csak egy száma van, de abból évtizedek óta eléldegél. Istenem, hányszor és hányszor kellett meghallgatnunk Torgyán József paródiáját! Nem beszélve arról, hogy az egykori agrárminiszter rajta kívül céltáblája volt sok más utánzónak is. Kedves Pista, ha esetleg több éves hallgatása alatt most Gyurcsány Ferencből készülne, ne tegye! Nehogy, mire tökéletes lesz a karakter, addigra már ne legyen kit parodizálni.
6. helyezett: Ayala Nem is biztos, hogy mindenki ismeri ezt a sajnálatra méltó embert. A legelszántabb rajongókon kívül, akik inkább csak elméletileg léteznek, nem sok honfitársunkban hagyott mély nyomot Ayala munkássága. Akik pedig még társa, Brindisi nevét is fel tudják idézni, azokat minden bizonnyal igen komoly pszichés problémák gyötrik. Vagy nem tudnak aludni, és a 90-es évek elején VHS-re rögzített „Szeszélyes évszakok”-at nézik újra éjjelenként, vagy médiumok, akik képesek a magyar társadalom kollektíven elfojtott tudatalattijából kimazsolázni a legszörnyűbb emlékképeket. Hogy a pályán töltött hosszú és sikertelen évek után hová süllyedt szegény Ayala, jól jelzi, hogy hősünk kétségbeesésében elindult az egyik ötödrangú kereskedelmi csatorna amatőrök számára szervezett humorversenyén. Kapaszkodjanak: a középmezőnyben végzett…
5. helyezett: Trunkó Barnabás A Hócipő, a Rádiókabaré és egyéb siralom-produkciók koszorús szerzője. De hogy mennyire ebben a mezőnyben a helye, az jelzi igazán, hogy a fentebb említett Mikroszkóp Színpad „poénjainak” ő a legtermékenyebb felelőse. Aki valaha is képes volt egy jóízűt nevetni Trunkó Barnabás alkotásain, azt ezentúl fakutyának fogjuk csúfolni. Persze ismerve a magyar kabaré állapotát és sógor-koma mentalitását, hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy a bebetonozott Trunkó-darabok még sokáig fogják megkeseríteni a nevetni vágyók életét.
4. helyezett: Ihos József Ha szegény Éles Istvánt azzal vádoltuk, hogy egyszámos előadó, mit mondjunk Kató néniről? A magyar átlag szomorúan alacsony lenyomata Ihos József és az általa megformált vidéki parasztasszony. Igazán szomorú az, hogy a karakter egyébként lehetőséget kínálna igényes munkára, de Kató néni kimerül az alapklisékben. A gonosz, kiállhatatlan anyós, az iszákos, hebehurgya férj, a zsugori, pletykás öregasszony. Évtizedek óta ugyanaz. Ahogy elszaladt az idő a magyar falvak felett, úgy halványul el Ihos József, már a 80-as években sem eredeti, munkássága is. Az ihosi „kreativitást” mutatja, hogy újabban a képernyőn egy műanyag tehénnel alkotnak duót… Erre szokás mondani, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés.
3. helyezett: Maksa Zoltán Maksa Zoltán az a fiú, akit mintha már láttunk volna valahol. Lehetne ő akár Zoli, a villanyszerelő szaki, vagy Zolesz bá, az édesanyjával élő okleveles mérnök a szomszédból, netán Zozó, az éjjel transzi bárokban táncoló, tisztes családapa. De legyen bármelyik is, jelen esetben a Maksa Híradó bemondója, a lényeg: annyira unalmas és szürke, hogy pár perc múlva már azt is elfelejtjük, hogy találkoztunk vele. Ilyen habitussal pedig nem egyszerű hahotára bírni a megszorított magyar népet. Próbálkozik Zoltán, próbálkozik, de tragikomikus, hogy az ember nem azon nevet vele kapcsolatban, amit mond, hanem azon, hogy az atomkorban ilyen, mint Maksa Híradó, egyáltalán létezik.
2. helyezett: Selmeczi Tibor Valószínűleg nem tömi tele a királyi televízió postaládáját az a sok-sok levél, amely értetlenségét és megdöbbenését fejezi ki amiatt, hogy alig látni Selmeczi Tibort a képernyőn. Ha magára húzna egy sussanós, jugó melegítőt, inkább a BS mellett álldogáló félkisebbségi szotyolaárusnak tűnne, mint tévés személyiségnek. A humor nála kimerül abban, hogy langyos összekötő szöveggel vág össze néhány híradórészletet. Könnyen elképzelhető ezért, hogy munkásságát valamelyik helyi kábeltévé éjfél utáni betelefonálós műsorának vezetőjeként végzi. A nézettségi csúcsokat rendre alulról döntögető Szatellit műsorszám egyszemélyes mindenesének az ezüstéremmel kellett beérnie. Igen, jól sejtik, még nála is van rosszabb.
1. helyezett: Farkasházy Tivadar Ha behunyjuk a szemünket és az ellopott rendszerváltásra gondolunk, mindannyiunknak eszébe jut Farkasházy Tivadar. A lovipályán rendszeresen feltűnő „humorista” igazán sértődékeny fajta, ami általában a komplexusokkal küzdő személyek kórképe. Évek óta őrzi szűk és tehetségtelen kis klikkjével a magyar kabaré szemétdombját, más, polgári foglalkozásra kényszerítve a valódi tehetségeket. Teddi, ez az édesen raccsoló kismaci szerezte meg így a győzelmet, aki valódi énje szerint egy félelmetes pozícióhalmozó. A Rádiókabaré Napóleonja, a „remittenda-király” Hócipő alapítója és a Heti Hetes szélsőbalos balszélsője. Annyira sótlan, annyira unalmas, annyira fájdalmas, annyira erőltetett, hogy a kérdés csupán az volt, a másik kilencet hogyan rangsoroljuk. Azok között a kedves olvasók között, akik beküldenek egy életképes Farkasházy-poént, a szerkesztőség az univerzum császára címet sorsolja ki.
barikad.hu
