Felerősödtek az elmúlt időszakban azok a fideszes hangok a nyilvánosságban, amelyek immár nyíltan az Európai Unióból való kilépésről elmélkednek. Kövér László arról beszélt, hogy ha most tartanák a népszavazást az uniós tagságunkról, akkor egészen biztosan nemmel szavazna. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén nem tudott egyértelmű igennel felelni arra, hogy egy most tartandó választáson támogatná az uniós tagságot, ehelyett inkább konzultálna, többek között az előbb is említett házelnökkel. A mindig visszafogottam fogalmazó Varga Mihály pénzügyminiszter pedig már úgy nyilatkozott, hogy amikor nettó befizetői leszünk az EU-nak (és számításai szerint ez az évtized végére megtörténhet), akkor szerinte is aktuális lesz a tagság kérdésének megvitatása.
Azonban mindezekhez képest a legnagyobb nyilvánosságot az kapta, hogy Fricz Tamás a kormány szócsövének számító Magyar Nemzetben már nyíltan a Huxitról értekezett. Véleménye szerint amennyiben megvonják az uniós pénzeket Magyarországtól, akkor mindenképpen el kell gondolkodnunk a kilépésen. Érveit azzal a jól ismert fideszes topikkal igyekszik megerősíteni, hogy mi nem ebbe az Európai Unióba léptünk be 2004-ben, ez már egy birodalmi Európa a szuverén országok közössége helyett. Ezután pedig erősen megkérdőjelezhető állításokkal üti el a leggyakrabban felmerülő ellenérveket: a nyugati multik a kilépés után sem fognak kivonulni, illetve a keleti nyitás révén már több lábon áll az ország, így jó pozícióból tárgyalhatunk majd az Európai Unióval.
Az biztos, hogy Orbán Viktor korábban már megfogalmazta azt az álláspontját, hogy az Európai Unión kívül is van élet, hiszen a britek is túlélték azt, nem történt meg a Brexit-ellenesek által prognosztizált gazdasági katasztrófa. A Brexit párhuzam azonban több szempontból sem állja meg helyét. Egyrészt Nagy-Britannia Európa egyik legfontosabb hatalmaként hagyta el az európai közösséget, Magyarország értelemszerűen messze nincs ebben a helyzetben. Másrészt a briteknél az EU-tagság megítélése mindig is egy nagyon megosztó kérdés volt, már a 80-as években Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt is kifejezetten kritikus volt az ország vezetése az Európai Unió fejlődési irányvonalával. Ezzel szemben Magyarországon a csatlakozás idején konszenzus volt arról a jelentős pártok között, hogy a belépéssel az ország végre visszatérhet több évtized szovjet uralom után oda, ahová történelmileg tartozik.
Meglehetősen erős érv a kilépéssel szemben az is, hogy Magyarország számára a keleti nyitással nem egy új alternatívája jött létre az európai integrációnak, hanem éppen hogy sokkal erősebb érdeke lett az uniós tagság, mivel keleti partnereink (gondolunk itt elsősorban Oroszországra és Kínára) szemében ez az ország egyik legfontosabb vonzereje. Ha egy esetleges kilépéssel elvesztenénk ezt a vonzerőt, akkor Magyarország csak egy lenne a rengeteg egyéb, keleti kapcsolatokra áhítozó kis- és közepes méretű ország között, amely versenyben nem igazán indulnánk előnyös pozícióból.
{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}
A leggyakoribb ellenérv szerint pedig a magyar közvélemény annyira EU-párti, hogy még amennyiben meg is lenne a kormányzati szándék, akkor sem lehetne keresztülvinni ezt az akaratot a szélesebb rétegek véleményére mindig kényesen odafigyelő Fidesz részéről (ld. vasárnapi boltzár vagy olimpiarendezés). Ha a közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor valóban az a kép tárul elénk, hogy jelenleg egyértelmű fölényben vannak a bennmaradást pártolók: a Medián idén júliusi kutatásából például az derül ki, hogy a biztos szavazók nagy többsége, 79 százalék voksolna a bennmaradásra, miközben csak 13 százalék lépne ki, a többiek pedig bizonytalanok a kérdésben. Még a Fidesz táboron belül sem volt jelentős támogatottsága a kilépés ötletének: mindössze 17 százalékuk válaszolta azt, hogy a kilépést választaná egy esetleges szavazáson.
Mindezekből tehát úgy tűnhet, hogy a kilépés nem egy reális forgatókönyv az elkövetkező időszakban,
Egyrészt azt is nehezen tudta bárki elképzelni, hogy a Fidesz önként fel fogja adni az erős politikai védelmet és uniós pozíciókat biztosító európai néppárti tagságát, végül mégis ez történt, mivel nem maradt más opció arra, hogy a Fidesz és Orbán Viktor komolyabb arcvesztés nélkül tudjon kiszállni abból a konfliktusból. Amennyiben az Európai Unió intézményeivel való küzdelem is ideáig fajul, akkor elképzelhető, hogy a miniszterelnök újra nem fog más lehetőséget látni maga előtt, csakis a kilépés kiharcolását. Másrészt az Unió kimagasló népszerűsége Magyarországon elsősorban gazdasági jellegű okokkal magyarázható, a lakosságnak az uniós támogatások és a kedvező gazdasági hatások azok, amelyek a leginkább fontos tényezők, amikor azt vizsgálják, hogy megéri-e az uniós tagság. Amennyiben az uniós források például a jogállamisági mechanizmus következtében jelentősen csökkennek vagy akár teljesen elapadnak, akkor mindezzel a kormány képes lehet a saját táborát az EU ellen fordítani az állami pénzekből felhízlalt médiagépezete segítségével, így kialakíthat össztársadalmi szinten egy olyan 50-50 %-os helyzetet, ahol a Brexit-népszavazáshoz hasonlóan egy népszavazáson kialakulhat egy szűk kilépéspárti többség.
Jobbik: Az uniós tagságunkról is döntünk jövő áprilisban
A Jobbik közösségi oldalán hívja fel a figyelmet arra, hogy bár ez a szándék még nincsen kimondva a Fidesz részéről, azonban a Brüsszel elleni támadások valójában már az Európai Unióból történő kiválást előkészítő lépések, így 2022-ben erről is döntenek a magyar emberek.
Éppen ezért ki lehet jelenteni, hogy 2022-ben a magyar választók nemcsak arról fognak dönteni, hogy mely pártok alapíthassanak kormányt, hanem arról is, hogy maradjon-e hazánk az Európai Unió tagja vagy fordítson hátat annak a közösségnek, ahová a megelőző számos generáció mindig is tartozni szeretett volna.