Ilyen elmebetegek járnak köztünk

Egy kecskeméti élelmiszerboltban pillangókéssel fenyegetőzve akart „rávenni” két férfit arra, hogy helyette fizessenek.

A vádlott a pénztár előtt várakozott az általa összeválogatott árukkal, de kitalálta, hogy inkább valaki mással veteti meg.
- Ezért megfenyegette a sorban előtte álló férfit, hogy fizessen helyette, különben megszurkálja.
A férfi azonban nem fizetett helyette, hanem kiment a boltból. A vádlott követte őt és a bolt előtt szidalmazni kezdte és azzal fenyegette, hogy megveri, megkéseli. A fenyegetés nyomatékosítására elő is vett a zsebéből egy pillangókést, amit maga előtt megpörgetett.
- Ekkor azonban odaért a bolt tulajdonosának férje, akinek közbelépésére a vádlott eltette a kést.
Ezután a vádlott még többször meg is akarta ütni a megfenyegetett férfit, de az ütések nem érték el a sértett testét.
 
Mindezek után a vádlott a tulajdonos férje ellen fordult és követni kezdte az autója felé távozó férfit. Elővette a pillangókést és fenyegetően maga előtt forgatta. Közben azzal fenyegetőzött, hogy fizesse ki a számláját, különben szétveri a boltot.
 
A fenyegetésnek azonban ez a sértett sem engedett, hanem értesítette a rendőrséget.
 
Ezután a vádlott távozott a helyszínről.
 
A rendőrök még aznap elfogták és őrizetbe vették a zsaroló vádlottat, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, és most lepődjenek meg:
jelenleg MÁS ÜGYBEN kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti.
A többszörösen büntetett előéletű vádlottat a járási ügyészség 2 rendbeli súlyos fenyegetéssel elkövetett elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolja és végrehajtandó börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
 
[[nid:172640]]