Ismét buktatják Vidát

A Népszabadság úgy tudja: a NAV-elnök májustól, nyártól már bizonyosan nem lesz a mostani posztján.

Szinte havi rendszerességgel "bukik meg" Vida Ildikó a magyar sajtóban (egyszer már mi is elbúcsúztattuk, hogy aztán ne legyen belőle semmi), ezúttal a Népszabadság siratja el a Simicska Lajos emberének tartott NAV-elnököt.
 
Egyre jobban inog Vida Ildikó széke, akár már a következő hetekben távozhat a NAV éléről. Az adóhatóságnál is az a hír járja, hogy távozása várható, és bár ezt kormányzati források nem erősítették meg, azt biztosan nem bánnák, ha Simicska Lajos bizalmasa lemondana posztjáról - írja a Népszabadság.
 
A lapnak belső informátorok azt valószínűsítették: májustól, nyártól már bizonyosan nem lesz a mostani posztján.
 
A kormányoldalon tudatában vannak, hogy a Simicska Lajos bizalmasának tartott NAV-elnöknek nem érdeke a lemondás, de alakulhatnak úgy a körülmények, hogy távozik – jegyezték meg.
 
A leváltásra szakmai okot bőven adnának az Állami Számvevőszék jelentésében megfogalmazott bírálatok, amelyekre a NAV-nak a napokban kellett reagálnia. A jelentés szerint a NAV ellenőrzési gyakorlata számos kívánnivalót hagy maga után. Az évente több százmilliárd forint újonnan keletkező hátralékkal egyáltalán nem foglalkozik a hatóság. Mindösszesen 3800 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet 2009 és 2013 között behajthatatlan volta miatt törölni kellett.
 
Az ÁSZ-megállapítások közt szerepelt, hogy az adóhatóságon belül a felelősségi szintek és eljárási rendek nem mindig áttekinthetők, megszokott jelenség, hogy a hivatali út be nem tartása mellett folyik a munka. Egyelőre nem ismert, mi a jelentés kritikus pontjaira Vida Ildikó válasza.
 
A gazdasági hatalomért folytatott Orbán–Simicska-háború miatt a minisztériumokban és más intézményekben lassan egy éve tart a „simicskátlanítás”, ami eddig elkerülte az adóhatóságot. Azt a megfigyelők régóta tudni vélik, hogy Simicska Lajos egyik legbizalmasabb embere Vida Ildikó, ezt erősíti, hogy két NAV-elnöki ciklusa között Simicska cégeiben kapott munkát, személyes kapcsolatuk is hosszú évekre nyúlik vissza.