Itt a bosszú? Támadásba lendül Simicska Lajos

 
 
A Közgép Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, és jogorvoslatot kért a következő ügyekben:
  • Az 55. számú főút Mórahalom–megyehatár közötti szakaszának burkolatmegerősítéséről szóló eljárás
  • A 12,7 kilométeres, csomópontokkal, alul- és felüljárókkal tűzdelt 47. számú főút Hódmezővásárhelyt elkerülő szakaszára kiírt tender,
  • a 62. számú főút Szabadegyháza–ipartelep elkerülő,
  • valamint a 21. számú főút egyik szakaszára kiírt tender.
 
A versenytársak szerint Simicska stratégiája egyértelmű:
 
annyi pályázaton indul el, amennyin csak tud, olcsóbb ajánlatot tesz, mint a többiek, ha pedig így sem nyer, megtámadja a tendereket a döntőbizottságnál, ezzel hónapokra blokkolhatja az eredményhirdetéseket és a fejlesztések megkezdését.
 
Persze a kormány sem adja fel egykönnyen, továbbra is próbálják kiiktatni a Közgépet a piacról: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a korábbi sikertelen próbálkozás után újra megtámadta a Tisza-híd építésére vonatkozó tendert, melyet korábban Simicska cége nyert el.