Az USA-n kívül eddig senki nem ismerte el Jeruzsálemet fővárosnak

"Én nem tudok olyan országról, amelytől azt várnánk, hogy ezt megtegye valamikor a közeljövőben" - mondta a Fehér Ház szóvivője. "Nem azt mondom, hogy nem fogják, de én nem tudok róluk" - fogalmazott. 
   
Eközben a Ciszjordániában kormányzó Fatah párt egy magas rangú vezetője, Dzsibril Radzsúb figyelmeztetett: a térség meglátogatására készülő Mike Pence amerikai alelnököt "nem látják szívesen Palesztinában".
   
Donald Trump amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy Washington elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A térségbeli muszlim országok egyöntetűen ítélték el az amerikai államfő döntését, csütörtökön már összecsapások voltak Ciszjordániában, a Gázai övezetben, illetve az övezet és Izrael határterületein. A Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges palesztin mozgalom újabb intifádára (felkelésre) szólította fel a palesztinokat, a libanoni Hezbollah szélsőséges szervezet pedig ennek támogatását hangoztatta.