Jakab Péter: nincs harmadik út az ellenzék és a rezsim között, a kormány már elvesztette az önkontrollt

Jakab Péter: nincs harmadik út az ellenzék és a rezsim között, a kormány már elvesztette az önkontrollt

Hiszem azt, hogy végre ebben az országban is eljön az az idő, amikor a jó elnyeri a jutalmát, a gonosz pedig a méltó büntetését. Mert lényegében erről szól a mi nemzetpolitikánk. Mindenki, aki tisztességes magyar embernek vallja magát, azt a nemzet részének tekintjük. Nem érdekel a származása, hogy melyik pártra szavaz, vagy, hogy a határ melyik oldalán él. De azt nem tudom a nemzet részeként tekinteni, aki ezt az országot anyagilag és morálisan is kifosztotta. Annak bűnhődnie kell. Egy érdemelvű ország, az ilyen: mindenki annyit kap, amennyit megérdemel – mondta Jakab Péter a Jobbik szombaton tartott értelmiségi találkozóján.

A Dispután az ellenzéki párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje művészek, tudósok, kutatók és más értelmiségiek előtt többek között arról beszélt, hogy nincs harmadik út az ellenzék és a rezsim között, mert aki eltartott ujjal külön utat akar járni, az az Orbán-kormány esélyeit növeli.

„A fanyalgás korának vége. 2022-ben mindenkinek ott kell állnia az ellenzék oldalán azok közül, aki ezt a rezsimet le akarja váltani. Nincs más lehetőség. Ha győzünk, megkapjuk a változás lehetőségét arra, hogy mindent újrakezdjünk azért, amit 30 éve nekünk megígértek. Ha vesztünk… olyan meg nem fordulhat elő” - jelentette ki az elnök.

Az N1TV felvétele a teljes beszédről:

Jakab Péter a saját politikai életútjáról is beszélt, párhuzamba állítva azokkal, akik a munka világát kihagyták a nagypolitikai pálya előtt:

Való igaz, hogy én nem Deutsch Tamásként vagy Orbán Viktorként az egyetemről estem be a Parlamentbe, és nem voltam tanácsadó, kormánytag, polgármester vagy államtitkár. Én világ életemben egy egyszerű vidéki tanárembernek készültem, és az is lettem. Aki pedig, ha az élethelyzet úgy hozta, képes volt kocsmárosként vagy biztonsági őrként dolgozni, mert a munka nemesít

– mondta magáról a Jobbik elnöke, kiemelve, személy szerint sosem készült politikusnak, és normális helyzetben most is történelmet tanítana az iskolában, de – tette fel a kérdést – hogyan taníthatna hitelesen 1848-ról vagy 1956-ról, ha közben szó nélkül hagyná az Orbán-rezsim tetteit és ezzel asszisztálna többek között az orosz és kínai térnyeréshez is.

Ma még nem kell az életünket áldoznunk a szabadságért, mert ma még csak ott tartunk, hogy egy igaz szó kimondása 10 millió forintba kerül. De mi lesz húsz év múlva, ha ez a rendszer marad? Hiszen ebben a rendszerben nincs önkontroll

– fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.

Az ellenzéki vezető szerint az igazságos társadalom alapja az, hogy „aki tisztességesen dolgozik, az tisztességes fizetést kell, hogy kapjon. Aki tisztességgel ledolgozta az életét, annak jár a tisztességes nyugdíj, és aki becsülettel fizeti a TB-t, az kapjon minőségi betegellátást. De aki kifosztja a kamrát, az kapjon példás büntetést”.

Ezzel párhuzamosan a fideszes oligarchákra utalva azt mondta, szerinte is szükség van olyan nemzeti tőkésosztályra, amire számítani tud az ország válságos időkben, de az amit az Orbán-kormány épített ki, erre nem alkalmas, mert a mostani milliárdosok nem a saját tehetségüknek és szorgalmuknak köszönhetik a vagyonukat, hanem annak, hogy egy ember – utalt Orbán Viktorra - megengedte nekik a szabad rablást.

A beszédben kitért a külpolitikai irányvonalakra is, hiszen ez az Orbán-kabinet alatt kifejezetten hangsúlyos területté vált. Erről azt mondta, olyan Magyarországot akarnak, ami a Nyugat részének tekinti magát, de nem vesz át mindent, így a jobboldali politikus például nem fog azért küzdeni, hogy egy gyermeknek „három apja legyen”, viszont azért nagyon is, hogy egy magyar gyermek édesapja és édesanyja pontosan ugyanannyit érjen, mint a nyugati szülők. Kiemelte: nem akarják hagyni, hogy kivezessék Európából Magyarországot olyan ezeréves fundamentumokat megdöntve, mint hogy mi nem a Kelethez, hanem a Nyugathoz akarunk tartozni - márpedig Orbán Viktor már a keleti utat járja.

A miskolci származású politikus a vidéki Magyarországról is szót ejtett, erről azt mondta, csak élhető vidékkel létezik élhető ország, viszont a kormány cserben hagyta a magyar vidéket és azért szegényíti le, hogy négyévente megvehesse a szavazatokat száraztésztáért vagy krumpliért.

Az összefogásban önzőség helyett kompromisszumok vannak

Ahhoz képest, hogy 2018-ban szerintem sokan egy lyukas garast sem adtak volna ezért a pártért, most ismét az ellenzék vezető ereje vagyunk, a miniszterelnök-jelölti versenyben azt mondják, nem állunk rosszul, és közben ezrével jelentkeznek hozzánk az új aktivisták – mondta Jakab Péter arról, hogy a Jobbik egy olyan érdemelvű közösség, ahol munkával lehet előre jutni, és ő maga is így lett a párt vezetője egy miskolci önkormányzati képviselőből. „Annyira szeretném, ha az ország is így működne” – jegyezte meg.

A Jobbik elnöke azt mondta, az első ellenzéki egyeztetéseken tisztázták a többi párttal, hogy ők csak akkor működnek együtt, ha kormányváltás esetén tényleg lesz elszámoltatás, és nem csak az elmúlt tíz, hanem az elmúlt harminc év hibáit is ki akarják javítani. Ezért csatlakoznának azonnal az Európai Ügyészséghez is - hangsúlyozta.

Jakab Péter szerint a kormányváltáshoz arra van szükség, hogy ne kövessék el a „’18-asok” hibáját és ne hagyják megosztani magukat azzal, hogy a Fidesz legyőzése helyett a legerősebb ellenzéki pártként akarnak másodikok lenni.

„Nem ugyanazt a tortát kell újra sütni, hanem nagyobb tortát kell sütni, mint a Fidesz” - fogalmazta meg a lényeget, hozzátéve, ehhez össze kell fogni olyanokkal is, akikkel korábban nem is beszéltek. Elismerte, hogy ő is feltette azt a kérdést magának, hogy össze lehet-e fogni azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki ellen 2006-ban maga is tüntetett a Kossuth téren, de szerinte legyünk igazságosak, mert az éremnek két oldala van és akkor azt a kérdést is tegyük fel, hogy össze lehet-e fogni azzal a Jobbikkal, amelyik uniós zászlót égetett és éveken át megtűrt a soraiban egy olyan képviselőt, aki Duna-parti cipőbe köpött.

Jakab szerint mindenki tudja a választ: sem a 2006-os Gyurcsány Ferenccel, sem a 2010-es Jobbikkal nem lehetett volna nemzeti egységet alkotni – a 2020-asokkal viszont nagyon is, mert mindenki változik attól függetlenül, hogy szeretniük még nem kell egymást - érvelt. A miniszterelnök-jelölt szerint az ellenzékiek feladata most az, hogy a választók akaratának megfelelően precízen és jól dolgozzanak együtt az ország érdekében.

Fura, hogy pont az Orbán-rendszer tanította meg nekünk a demokrácia tiszteletét

- jegyezte meg beszédében a Jobbik elnöke.