Jó ómen a vb előtt: legyőztük az ausztrálokat

 A magyar női vízilabda-válogatott egy góllal legyőzte Ausztrália legjobbjait a Margitszigeten.

A tavalyi Európa-bajnoki bronzérmes hazai együttes gyengén kezdte a mérkőzést a friss világliga-ezüstérmes vendégekkel szemben, akik hat alkalommal is bevették Merész András szövetségi kapitány alakulatának kapuját az első negyedben, míg a magyar együttes válaszul csak két gólra volt képes.
 
A második nyolc percben annál jobban teljesítettek Takács Orsolyáék, akik ekkor már remek védekezés mellett szebbnél szebb támadásokat vezetve ötször is betaláltak, s a nagyszünetre 7-6-ra fordítottak.     
 
Az oroszországi vb előtti utolsó felkészülési meccsen a harmadik negyed már teljesen kiegyenlített játékot hozott, s a 2013-as világbajnokságon harmadik Merész-csapat meg tudta őrizni egygólos előnyét a befejező negyedre.
 
Amelyben újfent két-két találat esett mindkét oldalon. Magyar szempontból a legfontosabb öt másodperccel a vége előtt született, amikor is Bujka Barbara ötméteresből biztos kézzel lőtt az ausztrál kapuba, kialakítva a 11-10-es végeredményt.
 
 
Merész András így összegzett a szövetség honlapjának a találkozó után:
"Az első negyedben sokszor voltunk pontatlanok, bőven akadt rossz passzunk, de aztán szépen összeszedte magát a társaság, amely négy éve bizonyítja: van tartása"
- nyilatkozta a szövetségi kapitány. 
 
"A 2-6-os kezdés után már eléggé fegyelmezetten játszottak a lányok a nagy darab, fizikailag roppant erős ausztrálok ellen, s ha némi szerencsével is, de nyerni tudtunk. A mostaninál persze jóval nehezebb lesz a világbajnokságon, ott kell majd igazán jól teljesíteni" - tette hozzá a szakvezető.
 
fotó:  Kovács Tamás, MTI