Április utolsó napján kerekasztal-beszélgetést tartott Budapesten az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF), ahol Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke, Homonnay Zoltán kémikus, egyetemi tanár, Frazon Zsófia etnográfus-muzeológus, Lővei Pál művészettörténész, Podani János biológus, az MTA rendes tagja és Szabó Krisztina, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szakszervezeti titkára (szintén a KKDSZ képviseletében) festett aggasztó képet a magyar szellemi és tudományos élet jelenlegi állásáról. Szerencsére a jogos panaszok felemlegetése mellett érzékelhető volt némi kiútkeresés is.
Mende Balázs Gusztáv moderátor az eszmecsere kezdetén elmondta, hogy a beszélgetés fő célja a szolidaritás és az együttműködés-együttgondolkodás felélesztése azokon a szakterületeken, melyeket a kormány (illetve kormányok) kultúrpolitikája a Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) hasonló helyzetbe sodort az elmúlt években-évtizedekben.
Szomorú leltár
A komor kép első árnyalatait Csóti Csaba festette le, aki a "kulturális élet peremterületeként" hivatkozott a közgyűjtemények és a közművelődés világára és az ehhez kapcsolódó intézményrendszerre, melyet szerinte a rendszerváltás után előbb "tudatos presztízsrombolással", majd fizikai megszüntetésekkel lehetetlenítettek el.
Szerinte a legnagyobb baj az a társadalmi elfogadás, ami a művelődési házak és a vidéki múzeumhálózat felszámolását kíséri.
Ennek okát abban látja, hogy ideológiai alapon, illetve a liberális gazdaságpolitika érveivel is megbélyegezték ezeket szellemi központokat. A szolgáltatás mesterséges színvonalcsökkentéséhez szerinte arra is szükség volt, hogy a magyar társadalmat alapvetően
Lővei Pál a műemlékvédelem 2001-től napjainkig tartó kálváriáját mutatta be az összevonások, intézményi átnevezések, jogkör- és hatáskörmegvonások, leépítések hosszú sorát ecsetelve.
Előadásából világosan kiderült, hogy a magyar épített örökség helyzetének javítását, gyönyörű példáinak megmentését
Hosszan sorolta azokat a tudományos folyóiratokat, projekteket és eredményeket, melyek áldozatul estek a tatárjárás szerű pusztításnak, és mint fogalmazott: nem szívesen emlékszik vissza arra, milyen volt végigélni ezt az időszakot. A Fidesz-kormányok hozzáállásáról szólva érzékletes példaként említette, hogy Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium akkori közigazgatási államtitkára a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH) 2012-es felszámolása előtt egy évvel - a jövőre vonatkozó szakmai terveket látva - már közölte:
"nem a megújítás, hanem a megszüntetés van napirenden".
Frazon Zsófia szerint a jelenlegi körülményeket csak akkor élhetik túl a művelődés és a kultúra bástyái, ha radikális eszközökhöz nyúlnak, a szakembereknek pedig a maguk módja és vérmérséklete szerint aktivizmust kell folytatniuk, befolyásolniuk kell az intézmények társadalmi elfogadottságát és státuszát.
Ehhez szerinte emberközelibbé kell tenni a művelődési és tudásközpontok működését,
"jogot és lehetőséget kell biztosítani az embereknek a játékszabályok megváltoztatására".
Szerinte a provokatív megnyilvánulásoktól sem kell visszariadni, ahogy a kritikáknak is teret kell biztosítani, ám a radikális megoldásokat megfelelő keretben kell tartani.
Szabó Krisztina az Országos Széchényi Könyvtár tarthatatlan helyzetét ismertette, kezdve azzal, hogy az intézményben 2010 óta nem volt béremelés és
A szakemberek tömegével hagyják el az intézményt, amin a 800 milliós költségvetési hiány, a teljes kormányzati közöny és az OSZK infrastruktúrájának leromlott, egyes területeken az azbeszt miatt életveszélyes volta sem segít.
Hozzátette, hogy a Budai Vár átépítése/felújítása is ellehetetleníti a könyvtár munkáját, de szerinte az intézmény Kilián laktanyába való átköltöztetése sem lesz megoldás a bajokra, hiszen az az épület teljesen alkalmatlan arra, hogy az OSZK anyagát ott tárolják.
Podani János a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetésének tervével érzékeltette, mennyire nincs tisztában a jelenlegi kormány azzal, hogyan is kellene kezelni a tudományos élet apparátusait. Kiemelte, hogy a múzeum értékes anyagát nem lehet csak úgy teherautóra rakni és 200 kilométerrel arrébb furikázni, mert a legoptimistább becslések szerint is egy ilyen költözés legalább a gyűjtemény 10 százalékát károsítaná.
Arról nem is beszélve, hogy szerinte a debreceni önkormányzat sincs elragadtatva a tervtől, nagyrészt épp azért, mert ők sem igazán értették, mi is várható egy ilyen intézménytől:
"Az önkormányzatnál egy Jurassic Park-szerű show-t vártak, ám a múzeum anyagának egy ezreléke sem szerepel kiállításon. Amikor ezt megtudták, akkor már nem voltak oda az ötletért, hogy a város legértékesebb telkére tulajdonképpen raktárakat húzzanak föl."
Hozzátette: az sem életszerű, hogy Debrecen pár éven belül kineveli a szükséges számú muzeológust, illetve hogy azok a megfelelő tudással fognak rendelkezni, és pótolni tudják a budapesti kollégákat, akiknek eszük ágában sincs a cívis városba költözni, így a tudásuk is elvész, hiszen nem tudják kinek átadni azt.
Homonnay Zoltán a felsőoktatás és különösképp a természettudományok helyzetéről szólva kiemelte, hogy a kormányzatnak olyan területek fejlesztésére kellene koncentrálnia, amelyek megfelelnek az ország adottságainak:
Mint fogalmazott, a mai kor tendenciáinak az felelne meg, illetve akkor kerülhetnénk a világ élvonalába, ha a társadalom egyre nagyobb hányada értene a természettudományokhoz, ám jelenleg épp az ellenkező irányba haladnak a dolgok, és nem abban az értelemben, hogy túl sok lenne a bölcsész.
Szerinte a kormány jelenleg a sportba és a turizmusba öli a pénzt, ami azért is beszédes, mert
"egy ország költségvetése értékvállalás is".
(Ennek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, hogy a Fidesz hányszor hivatkozik a magyar és keresztény kultúrára és annak védelmére, és mennyit, illetve hogyan áldoz ezeknek a gyakorlati területeire... - a szerk.)
Hozzátette azt is, hogy a magyar kutatók lassan szégyellnek külföldi intézetekbe látogatni, mert arcpirítónak érzik, hogy azok mennyivel jobban felszereltek, mint a hasonló státuszban lévő magyar megfelelőik. Példaként említette Csehországot, ahol
Szerinte viszont Magyarországon se ipar, se az ebből fakadó innováció nem létezik. Hangsúlyozta, hogy a korábbi államszocialista gyakorlatban a tudományos eredmények haszna nem nálunk csapódott le, most pedig nem vagyunk hajlandóak bizniszt csinálni belőlük, hiába lenne itt a lehetőség.
"Meg kell őrizni a tudás méltóságát és társadalmi hasznát"
- mondta Homonnay.
Ez nem pár ezer kutató, hanem tízmillió ember jövőjéről szól - interjú az MTA-ügyről Stefano Bottonival és Brenner Kolomannal | Alfahír
Kedden élőláncot vontak az Akadémia épülete köré, hogy tiltakozzanak Palkovics László innovációs miniszter tervei ellen. Elég lesz egy ilyen élőlánc az MTA megvédéséhez?
Össze kell kapaszkodni, de hogyan?
A kifejezetten lehangoló helyzetértékelések után a lehetséges megoldások keresése került fókuszba.
A jelenlévők mindegyike egyetértett abban, hogy a jövőben az egy cipőben járó szakterületek és intézményi struktúrák sokkal szorosabb együttműködésére lesz szükség, ha azt akarjuk, hogy bármi is maradjon a magyar kulturális és tudományos életből. Ennek módjáról és akadályairól viszont már megoszlottak a vélemények.
Csóti Csaba azt tartotta a legnagyobb bajnak, hogy nem fizetik meg kellően a magyar szakembereket, akik így önzővé, megosztottá és zsarolhatóvá válnak: szerinte
A szakszervezeti vezető szerint mindenkinek áldozatokat kellene vállalnia a közös érdekérvényesítéshez.
Podani János arra hívta föl a figyelmet, hogy egyes területeken semmiféle utánpótlás nincs a tanári karban, Frazon Zsófia pedig a képzés és a gyakorlat közötti szakadékról beszélt. Szerinte ugyanis nagyon jellemző az a helyzet, hogy az egyetemeknek sokszor fogalmuk sincs, milyen szakemberekre lenne szükség, az intézmények viszont nem ismerik a képzési kereteket, ez pedig senki számára nem teremt ideális végeredményt.
Lővei Pál szerint az intézmények megszüntetésével a szellemi műhelyeket szüntetik meg, Mende Balázs Gusztáv ehhez csatlakozva pedig hangsúlyozta: azzal, hogy a szakembergárda jókora része eltűnik a pályáról, megszűnik a tudásfolytonosság, ami már nem is lesz visszaállítható.
Mende arra is rávilágított, hogy az MTA különböző szervezeti egységei sem ismerték egymást, illetve keresték egymással a kapcsolatot a baj beállta előtt. Csóti Csaba erre reagálva mondta, hogy ugyanakkor a kormányzat szerinte az MTA esetében egy jól működő rendszert és érdekképviseletet vert szét. Úgy véli, hogy ezt a tudományos élet naivitása miatt vihették véghez, mert
Homonnay Zoltán keserűen jelentette ki, hogy tapasztalata szerint a magyar értelmiségben jellemzően akkor alakul ki a szolidaritás, ha már mindenki a saját bőrén érzi, hogy baj van. Kiemelte, hogy szerinte a társadalmi hangulat is rendkívül rossz jelenleg, amiben a Fidesz-kormánynak különösen nagy szerepe van:
"Ha a jelenlegi hatalom felvállalja, hogy uralja a médiát, akkor kötelessége lenne olyan üzeneteket közvetíteni az emberek felé, ami a tudásalapú társadalom kialakulását segíti."
(Ehhez annyi megjegyzést fűzhetünk, hogy a Fidesz hatalomtechnikai és kommunikációs stratégiai okokból nem hajlandó felvállalni a tényt, hogy az ő kezében van a magyar média többsége; lásd az úgynevezett "baloldali médiatúlsúly" toposzát. - a szerk.)
Csóti Csaba ennek kapcsán megjegyezte, hogy a kormány részéről látszólag ennek épp az ellenkezője történik, ám ennek szerinte nem valamiféle mesterterv álla a hátterében, ami a tudásalapú társadalmat hivatott szétverni, hanem
A tudásellenes politika nem XXI. századi út
Jellemző, hogy a Kerekasztal-beszélgetésen a közönség soraiban egyedül Brenner Koloman, a Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetjének vezetője képviselte a nagypolitikát. Az ellenzéki honatya az Alfahír kérdésére a következőképpen indokolta jelenlétét:
"A Jobbik képviselői az Országgyűlésben is rendszeresen szemére vetik a kormánynak, hogy elhanyagolja a kultúra és a tudomány területeit, legyen szó akár az Országos Széchényi Könyvtár, akár akár a Magyar Tudományos Akadémia helyzetéről. Természetes, hogy itt vagyok."
Hozzátette: az elmúlt 30 évben szétzilálódott rendszereket meg kell próbálni "újraszőni", méghozzá úgy, hogy azokban érvényesülhessen a felszólalók által igényelt szolidaritás.
"A Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy a tudásalapú társadalom letéteményeseinek számító intézményeket ellehetetlenítik. Ezzel az értelmiségellenes politikával a magyar társadalom nem lesz képes megfelelni a XXI. század kihívásainak"
- mondta Brenner Koloman, aki szerint meg kell teremteni a társadalomban a tudományokra és a kultúrára való igényt, és ezeket mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.
"Akinek doktori címe van, az ugyanannyit vihet haza, mint aki nyolc általánossal rendelkezik" | Alfahír
Tavaly Kásler Milós emberierőforrás-miniszter még beiktatása előtt arról beszélt egy interjúban, hogy az egészségügy és az oktatás mellett a közművelődés területén is nagyobb arányú központosítást szeretne látni. Az említett két ágazatban látjuk, mennyire volt ez működőképes, a kultúra területén mennyire jó ötlet a centralizáció?