A politikus budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány kampányszövegei szerint világszínvonalú a magyar egészségügy, valójában viszont csökkentett üzemmódban működnek kórházak. Bezárnak kórházi osztályok, előfordul, hogy az egészségügyi intézmény nem fogadja az érkező beteget, nem foglalkozik a szülő nővel és több napos hulla van a mosdóban - fogalmazott Lukács László György.
A helyzet súlyosságát az Állami Egészségügyi Ellátó Központ egy kiadványára hivatkozva érzékeltette, amelyből az olvasható ki, hogy az országban egymillió ember közúton nem tud félórán belül eljutni egy sürgősségi betegellátóhoz.
"A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a családok negyedének gazdálkodását romba döntheti egy nem várt nagyobb egészségügyi kiadás, mi több, ez az arány az Észak-Alföldön egyharmad is lehet"
- mondta a jobbikos politikus.
Az egészségügy problémája szerinte az, hogy hiányzik a működéshez és a dolgozók normális béréhez szükséges pénz, mert a kormány sajnálta arra a pénzt. 2010 és 2015 között a GDP-hez viszonyítva arányosan csökkentek az egészségügyre fordított források.
"A Fidesz azonban nem mutogathat visszafelé, hisz hét éve kormányon van"
- mutatott rá.
A Jobbik ezzel szemben - kormányra kerülve - önálló egészségügyi tárcát fog létrehozni és először is javítani fogja a szakdolgozók helyzetét, bér- és munkakörülményeit, hogy a pályán maradjanak - hangsúlyozta.