Jobbik: komoly károkat okoznak az Oroszország elleni szankciók

"Képmutató és hazug az az érvelés, mely szerint csak Oroszországon kérik számon a minszki megállapodásban foglaltak teljesítését, miközben Kijevet kihágásai ellenére is komoly segítségben részesítik"

– közölte az Alfahírrel Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnöke.

A Jobbik álláspontja szerint a szankciók éles ellentétben állnak az EU tagállamainak valódi érdekeivel.

„Sajnáljuk, hogy az amerikai érdekek oltárán való önfeláldozáshoz Magyarország is csatlakozik, hiszen a szankciók hazánk számára gazdasági és politikai téren is bizonyíthatóan komoly károkat okoznak.”

Gyöngyösi közleményében arra emlékeztet, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által is elfogadott szankciók élesen szembemennek mindazzal, amit kormánya a keleti nyitás jelszava alatt képviselt.

A Jobbik arra kéri a magyar kormányt, hogy valljon színt, mi számít neki jobban: az euroatlanti érdekek kiszolgálása, vagy az Európai Unió és Magyarország érdekei? Egyúttal a párt felszólítja a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy hagyjanak fel az „idegen utasítások szolgalelkű teljesítésével és a magyar érdekek szerint cselekedjenek a keleti relációban, valamint ne csak üres retorika szintjén képviseljék a keleti nyitást”.