Jogszabályellenes megoldások a több mint félmilliárdos fehérvári beruházás kapcsán?

A székesfehérvári jobbik elnöke Horváth-Tancsa Ágnes egy most zárult, több mint félmilliárdos fideszes pénzelköltéssel kapcsolatban több rendelet be nem tartására hívta fel a figyelmet.

A napokban Székesfehérváron lezárult a Várkörút rehabilitációs program, mely Fehérvár egyik fő közlekedési ütőerét érintette. Több mint félmilliárdból a négy sáv helyett két sávot és egy, a városi köznyelvben „nyúlketrecként” bevonult, 95cm és 1 méter közötti magasságú gabion falat építettek néhány kiegészítő beruházással. Tovább lassítva ezzel az amúgy is nehézkes közlekedést, növelve a dugókat. A fideszes polgármester, Cser Palkovics András ezzel kapcsolatban el is ismerte több fórumon, hogy a forgalomlassítás céljuk volt. A felújítást egyértelmű sikersztoriként hirdeti a helyi médiumokban.

Ám…

Horváth-Tancsa Ágnes helyi jobbikos képviselő ebben az ügyben a helyi szervezet szakembereivel vizsgálatot kezdeményezett, mely eredményét a Fehérvári Közgyűlésben is ismertette. 

A megépült fideszes forgalomlassító kőkordonos pénzelköltés ugyanis több rendeletbe is ütközhet. Az egyik a 20/1984. (XII.21.) KM rendelet (az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről), mely a Gyalogos- és kerékpáros forgalom szabályozása cím alatt a következőt tartalmazza:

23. Gyalogosforgalom

23.1. Gyalogos-átkelőhelyet az úton csak olyan helyen szabad kijelölni, ahol a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet és az azon áthaladó gyalogosokat az úton közlekedő járművezetők – napszaktól függetlenül – legalább 50 méter távolságból felismerhetik.

A rendőrség, amikor hozzájárulását adta a gabion falas megoldáshoz, akkor ezt a rendelkezést figyelembe vette és úgy ítélte, hogy ennek megfelel a fal. Ennek némiképp ellentmondani látszik, hogy a napokban 30 km/órás korlátozó táblákat helyeztettek ki. Természetesen ez elsősorban a rendőrséget érintő kérdés.

Alább idézünk a feol.hu „Újabb táblák a Várkörúton” című október 26-ai cikkéből: „Noha már most is ezrek veszik igénybe a felújított Várkörutat, annak forgalomba helyezése a napokban is zajlott. Ennek egyik, talán a projektzáró lépéseként helyezték ki a harmincas sebességkorlátozó táblákat a terület teljes szakaszán. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság írta elő az önkormányzatnak, mondván sokan nem tartják be azt a szabályt, amely szerint a zebrák előtt le kellene lassítaniuk az autóknak, hogy a gyalogosokat időben észrevehessék. Ennek fontosságát növeli, hogy az utat magas elválasztófal szeli ketté, így a balról érkező gyalogosok csak viszonylag későn vehetők észre.”

A másik rendelet a 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (az országos településrendezési és építési követelményekről) – köznyelven OTÉK, mely az alábbiak szerint rendelkezik:

Építmény elhelyezése közterületen

39. § (3) A járdán építmények, köztárgyak, berendezések, korlátok csak az előírt szélességű gyalogossáv és az úttest felöli biztonsági sáv közötti berendezési sávban állhatnak. Növényzet a gyalogossáv és a telekhatár közötti területen telepíthető. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyektől a forgalom haladási irányával ellenkező irányban, továbbá a gyalogos-átkelőhely nélküli forgalmi csomópontban az úttest szegélyének sarokpontjától mért 5,00 m-en belüli részén 0,5 m-nél magasabb építmény, kilátást zavaró köztárgy, berendezés és növényzet nem állhat. A gabion fal építménynek számít, magassága 95 cm – 1 m.

Az építési törvény szerint: Építmény: építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként az építési helyszínre szállított, - rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül – minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre (az építmény az épület és műtárgy gyűjtőfogalma).

Ennek az előírásnak nem felel meg a gabion fal. Az OTÉK-től van lehetőség eltérni, de ezt az építtetőnek kérnie kell. A közgyűlésben Horváth-Tancsa Ágnes jobbikos képviselő kérdésére válaszul a fideszes polgármester közölte, hogy a városnak megvannak a Várkörúttal kapcsolatban a szükséges engedélyei.

A helyi Jobbik tovább vizsgálódik. Kíváncsi arra is, hogy a hivatkozott jogszabályokra kitérnek-e a város birtokában lévő engedélyek, hibázott-e valaki ezek kiadásánál, és ha esetleg igen, ki a felelős?

Horváth-Tancsa Ágnes szerint nem a kekeckedés a Jobbik célja, hanem a törvények megfelelő betartatása, illetve szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a beruházásokat körültekintően, szakszerűen és a városlakók érdekeit figyelembe véve kell elvégezni. Egy-egy elnyert pályázat nem azt jelenti, hogy csak egyszerűen el kell költeni a temérdek pénzt. A kivitelezőknek is nagy a felelőssége. Ezért lenne fontos, valóban olyan fehérvári cégek legyenek a helyi kivitelezők, akik munkásai, tulajdonosai is helyben élnek, és fehérváriként maguk is haszonélvezői, vagy elszenvedői a megvalósult projekteknek. Hogy érezzék azok súlyát és nagy körültekintéssel végezzék munkájukat.

A jelenlegi gabion fal ugyanis lehetetlenné teszi a Várkörúton azt is, hogy mentőautóval, vagy tűzoltókocsival szabadon lehessen haladni rajta, hiszen nincs lehetőség kikerülni egy esetleg lerobbant autót, ráadásul a megszüntetett buszöblök hiánya miatt meg kell várniuk, míg a helyi járatú autóbuszok végighaladnak az útszakaszon, felveszik, vagy leszállítják utasaikat. A felfestett, jelzés értékű kerékpársávot pedig nem merik a helyi kerékpárosok használni, továbbra is a járda számukra a biztonságosabb. A felújítás kapcsán rengeteg értékes belvárosi parkolóhely is megszűnt. Horváth-Tancsa Ágnes úgy fogalmazott, hogy nem csupán az a fő gond, hogy lassítja a forgalmat az új fideszes sikerberuházás, hanem a város nem rendelkezik olyan alternatív útvonallal, amely megfelelően kiváltani képes a szűkebbé vált keresztmetszetű Várkörutat.