Tanársztrájk: Kirúghatják a Karinthy Gimnázium tanárait is

Tanársztrájk: Kirúghatják a Karinthy Gimnázium tanárait is

A szerda esti diáktüntetés és az azt megelőző élőlánc tiltakozás után egy napot se kellet várni a kormányzat megtorlására. Múlt héten a kölcseys tanárokat rúgták ki rövid úton, most pedig a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai számíthatnak ilyen eljárásra.

A kormány meghosszabított kezeként működő likvidátorok, vagyis a tankerületek igazgatói a Blikk szerint sorra küldik ki a felmondásokról szóló leveleket a sztrájkoló tanároknak.

A Karinthy Frigyes Gimnázium egyik tanára arról írt a Facebook-oldalán, hogy a Külső-Pesti Tankerületi Központ berendelte az iskola igazgatóját. Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 darab névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át a címzetteknek, azoknak a tanároknak akik részt vettek a polgári engedetlenségi akcióban.

A ma jelen lévő kollégák az átvételt megtagadták arra hivatkozva, hogy a mi munkáltatónk nem az igazgatónk, hanem Rábel Krisztina tankerületi igazgató. Jeleztük továbbá, hogy holnap, október 7-én reggel 8 órakor elmegyünk a tankerület elé, hogy személyesen tőle vegyük át a levelet.

Az érintett tanárok jelezték, mindenkit várnak akik úgy érzik, csatlakoznának a Karinthy Gimnázium tanáraihoz amikor átveszik a kirúgásukról szóló levelet.