Ezüstöt nyert Kasza Róbert Kairóban

Az Európa-bajnokság után a kairói világbajnokságon is ezüstérmet nyert az öttusázó Kasza Róbert.

A döntő már pénteken elkezdődött a körvívással, amelyben Kasza nagyszerűen szerepelt, 24 győzelmet aratott és 11 ellenfelétől kapott ki, ezzel a holtversenyben élen végző, egy győzelemmel többet gyűjtő orosz Aleszandr Leszun és dél-koreai Jung Dzsin Hva mögött harmadik volt. Marosi 17 ellenfelét verte meg és 18-tól szenvedett vereséget, ezzel a 17. helyen állt.

A szombati folytatásnál Marosi a hatodik, Kasza pedig a nyolcadik legjobb időt érte el a 200 méteres úszásban, amelynek rajtjánál már nem volt ott - derékfájás miatt - az olimpiai és világbajnok Leszun. Ezután következett a bónuszvívás, amelyben először a 36. helyezett lépett pástra a 35. ellen és a győztes vívhatott a 34.-kel, majd így tovább az elsőig. Ebben Kasza két pontot tett hozzá addigi teljesítményéhez, Marosi viszont nem nyert asszót.

A lovaglás előtt Kasza második, Marosi 12. volt. A lovaspályán mindkét magyar jól teljesített, Kasza egy verőhibával, Marosi egy akadályveréssel és két másodperces időtúllépéssel ment végig, ezzel az élcsoportban zárták ezt a számot.

A lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futásnak előbbi másodikként vághatott neki a dél-koreai Jung után kilenc másodperccel, míg utóbbi kilencedik volt a rajtnál. Kasza végig tartotta pozícióját, sőt az utolsó lövősorozat után meg is szorította ázsiai ellenfelét - amint arról Martinek János szövetségi kapitány beszámolt az MTI-nek. Végül maradt a második helyen, míg Marosi - aki Kaszával és Demeter Bencével aranyérmes volt csapatban az Eb-n - három helyet visszacsúszva tizenkettedikként futott a célba.

Kasza az MTI-nek elmondta, mozgalmas és megterhelő héten van túl, és keveset aludt az elmúlt napokban.

"Kedden hajnali fél egykor született meg a második gyermekem, majd másnap hajnali háromkor indultunk ki a világbajnokságra"

- mondta.

A döntőre rátérve úgy fogalmazott, hogy tudatosan és jól vívott pénteken, végig kiegyensúlyozott volt.

"Ma pedig megcsináltam azt, amire képes vagyok. Semmi extra nem történt, de jól versenyeztem, ami a második helyre volt elég. Ezüstöt nyertem az Eb-n és most a vb-n is, eddig ez pályafutásom csúcsa"

- tette hozzá, hangsúlyozva, hogy mindenkinek köszönettel tartozik, akinek ebben egy kicsi kis része is volt.

Csapatban a magyarok negyedikek lettek. Az aranyérem az egyiptomiaknak jutott.