Virágvasárnap öröme még nem az a fajta öröm, amit a feltámadás hoz. Hisz még hátravan Krisztus kínhalála, golgotai útja és keresztre feszítése. Ez mind a virágvasárnapi légkört át- és áthatja. A kör tulajdonképpen bezárul: virágvasárnap – kereszt – feltámadás. Örvendezünk, és örvendeznünk is lehet. De tesszük mindezt úgy, hogy tudjuk, ez még nem a végső öröm. Ez még afféle „világbéli” öröm, előfutára annak, a nagynak. Hiszen sokan úgy hihették az akkor Jeruzsálemben Krisztust köszöntő zsidók közül, hogy a Messiás mint világi fejedelem vonul be városukba. De Krisztus ezt másképp teljesítette be. Virágvasárnap öröme valóban valamiféleképp a természet (most gondolatban elkülönítve a természetfelettitől) öröme, amit áthat, de fel is emel Krisztus a természetfeletti dimenzió által, melyet hoz halálával és feltámadásával. Hisz minden öröm az életben ilyen. Benne van a legmélyebbre bukás, a teljes elvesztés lehetősége is. De ugyanúgy benne van egy apró, „szent” csoda is, ami sehol máshol nincs meg a világban, csak abban az egyetlen örömben. Ezért nem szabad eltékozolni és leszorítani balga szigorkodással.
Ezért ahogy a Jeruzsálemben akkor örvendezők is kételkedés nélkül örvendeztek annak, amit láttak és megéltek, éppen így örvendezhetünk mi is a mi örömeinknek attól függetlenül, hogy sejtjük, lelkességünk adott esetben pillanatnyi, nem tart örökké. De éppen ezért nincs ok aggodalomra, mert megszenteli ezt az örömöt az az igazság, hogy a múlandóban is tisztelhetjük az őt megelevenítő múlhatatlant, mert még ha nem is úgy, ahogy mi azt most értjük, de valóban a menny az öröm hazája és szülőföldje. Ugyanígy igaz volt örvendezésük a jeruzsálemi „kicsiknek”, mert esetleg bár nem „érthették”, hogyan és milyen értelemben jön el a Messiás, de az elképzeléseiknél nagyobban, mélyebb értelemben jött el végül.
Gyermeki nap ez, mikor gondtalanul ünnepel az „ország”. Nemcsak az emberek, de az állatok, a növények, sőt (ahogy a Szentírásban olvashatjuk) még a kövek is együtt ünneplik a bevonuló Királyt.
Nézzük csak a szentírási részletet!
Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. Már közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: „Áldott az Úr nevében érkező király! – kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” „Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.” (LK 19,36-40)
De a farizeusok meg akarják dorgálni a népet, hogy naiv, félreértett a nép öröme. Más „istenségnek” áldoz, mint kéne. De nem ismerik jól az emberi szívet. Mert az ember akkor is Neki áldoz, amikor nem tudja. Mert mindaz, amit remél, és hamis, elveszik úgyis a kereszthalálban feláldoztatván, de mindaz, ami örvendésében igaz, feltámad Krisztussal.
Mert bizony, ha az ember örvend valami iránt, tiszta, gyermeki szívből, akkor kegyetlen és szűklátókörű dolog eléállni és azt mondani, ezt ne tett, mert helytelen, aminek örvendezel. Mert ezzel megölünk valamit, amit már nem pótolhatunk. Mert az ember álmait romboljuk le, amiknek éppen nem a letaglózás, hátráltatás, hanem a felfelé húzás, inspirálás, erőt adás lenne a feladatuk. Legyen az lényegesektől mégoly távolinak tűnő is a téma, mely iránt oly gyermeki őszinteséggel érdeklődik az ember, melynek úgy örül, hogy ha valaki meg akarná ebben akadályozni, valósággal úgy érzi, a kövek fakadnának helyette kacajra!
Az ember lelkesedését nem szabad letörni. Mert az ember mindenben az Istent keresi. Inkább meg kell találni azt a mély ösvényt, ahol meg tudom látni, Istennek mely arca az, amit ő ott keres, ha az én Isten-képemtől még oly elrugaszkodottnak tűnik is. Hányszor mondják az életbe belefáradt emberek: „Te még naiv vagy. Igen, régen én is bíztam még ebben, hittem, de sokat csalódtam, és azóta már máshogy gondolkozom.” Hogy lehet az ilyen beszédet állani az örvendező, telített léleknek? Mint akinek a legkedvesebb játékszerét törték össze…
Ez nem jelenti azt, hogy a játékszer minden esetben igaz volna. De az embert azért érdekli, mert megjelenik benne valami fény, ami őt mint éjjeli lepkét rögtön magához vonzza. És az elszakítás emberi kísérletei mind dugába dőlnek, és a tanácsolni, határt szabni vágyó a maga tekintélyét ássa csupán alá a lelkes emberben.
Az ember lényegéhez tartozik, hogy lelkesedjen, bízzon, higgyen, menjen, kutasson, ásson még mélyebbre, mert valahol ott kell lennie a nagy merő földben annak az igazgyöngynek elásva, amiért az egész mindenséget odaadná, és valójában mindenki oda is adja szentté lett kutatásában.
Vajon tudunk-e még mi is ilyen gyermekien örülni, és ilyen gyermekien alázatosnak lenni a bevonuló Király előtt? A szívünkbe bevonuló Igazság előtt? A lelkiismeretünk előtt vajon főt tudunk-e hajtani, sutba dobva összes tévedésünket, és az összes terméketlen ágat tűzre vetni, ami azokból támadt? És vajon tudjuk-e mindezt olyan őszintén és olyan szabadon tenni, mint egy gyermek?
Virágvasárnap alkalmából ajánljuk egyik legarchaikusabb csángó magyar népi imádságunkat, mely az egész nagyhétről számot ad különleges, párbeszédes formában: az Aranymiatyánkot.
Áldott virágvasárnapot kívánunk minden kedves olvasónknak!
Aranymiatyánk
Virágszombatja estéjén
Mária Fiát kérdezvén,
Hogy nagyhéten mi lesz dolga,
Néki Szent Fia megmondja.
Virágvasárnap mit teszel?
Szent Fiam, hogy mit mívelöl?
Akkor anyám király leszek,
Jeruzsálembe bemegyek.
Hát nagyhétfőn mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor anyám beteg leszek,
A templomba nem mehetek.
Hát nagykedden mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor anyám vándor leszek,
Utcáról utcára megyek.
Hát nagyszerdán mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor Olajfák hegyére
Megyek gecemáni kertbe.
Hát a nagy zöld csütörtökön
Szent Fiam, hogy mit mívelöl?
Akkor anyám hamis Júdás
Harminc ezüst pénzér' elád.
Nagypénteken mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor anyám egy keresztre
Föl leszek én majd szögezve.
Majd a kereszt alatt állasz,
Kezeiddel el nem érhetsz,
Kezeiddel el nem érhetsz,
Szűz öledbe le nem vehetsz.
Nagyszombaton mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor anyám föltámadok,
Dicsőségben uralkodok.
Nagyvasárnap mit fogsz tenni?
Szent Fiam, mit fogsz mívelni?
Akkor anyám mennyországba
Leszek örök boldogságba.
Húsvét után negyven napra,
Felmé'k Atyám országába,
Elküldöm a vigasztalót,
A fehér színű galambot.
Pünkösd után nyolcvan napra
nagyboldogasszony napjára
felviszlek a mennyországba
a mennyei boldogságba