Késes támadás Minnesotában! Legalább nyolcan már kórházban vannak

Legalább nyolc embert szállítottak kórházba az amerikai Minnesota állambeli St. Cloud város egyik bevásárlóközpontjában elkövetett késes támadást követően - közölték a helyi hatóságok. 

A bevásárlóközpontban szombat este történt késes támadás, a rendőrség közlése szerint az elkövető meghalt. Az áldozatok állapota nem súlyos, heten már elhagyhatták a kórházat, miután ellátták sebesüléseiket. 

A CBS Minnesota hírtelevízió internetes felülete szerint a támadó biztonsági egyenruhát viselt, utalást tett Allahra, és megkérdezte az egyik áldozatot, hogy muzulmán-e. 

A késelőt egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt állította meg, halálos lövést adott le rá - tette hozzá a hírtelevízió. 

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó két szemtanú arról számolt be, hogy a támadás helyszínén arra lettek figyelmesek, hogy emberek kezdtek feléjük rohanni. Más szemtanúk is arról számoltak be, hogy sikoltozó emberek menekültek a támadó elől. A bevásárlóközpontot és környékét lezárták a hatóságok. 

Az Egyesült Államokban több incidens is történt szombat este. New Jerseyben csőbomba robbant egy futóversenyen, de senki nem sérült meg. Nem sokkal később egy szemetes konténer robbant be New York-ban, a detonációban legalább huszonkilenc ember sérült meg. Az utóbbi incidenst New York polgármestere szándékos cselekedetnek minősítette, ugyanakkor leszögezte: egyelőre semmi nem utal arra, hogy terrorakció történt volna.

 

Nagy robbanás Manhattanben! Úgy tűnik, nem terrorakció volt

A Manhattan Chelsea negyedében történt robbanás az FBI helyszínen lévő munkatársai szerint nem terrorakció volt, hanem egy hulladéktároló robbant be.A riadalom különösen nagy volt, tekintettel arra, hogy pár órával korábban Manhattannel szemben, New Jerseyben csőbomba robbant egy futóversenyen, de senki nem sérült meg.A város tűzoltóságának vezetője szerint huszonkilenc ember szenvedett sérüléseket a robbanás miatt.