Két embert ölt meg a részeg sofőr

Két embert ölt meg a részeg sofőr

Annyit ivott, hogy még másnap is részeg volt, így ült volán mögé.

Minősített ittas járművezetés bűntette miatt kell felelnie annak a vezetőnek, aki alkohol fogyasztás után autóba ült, és előzéskor frontálisan összeütközött egy személygépkocsival - írja honlapján az Ügyészség.

A vádirat szerint a fiatal férfi éjszaka hosszabb időn át alkoholt ivott, majd 2024. május 28-án, délután, beült egy ismerősétől kölcsön kapott személygépkocsiba, és Vámospércsről Debrecenbe indult.

A férfi a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel előzött, majd úgy tért vissza a sávjába, hogy ittasságából eredően nem tudta uralni a járművet, és a jobb oldali kerekeivel kicsúszott a kavicsos útpadkára. A vádlott ezután balra kormányzott és fékezett, azonban a korrigálás nem sikerült, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egyik sértett által vezetett személygépkocsival.

A nagy erejű ütközés következtében a vétlen autó az út melletti homokos falnak csapódott és az abban utazó két személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vádlott többszörös KRESZ-szabályszegése és ittassága miatt következett be a baleset, illetve a sértettek halála.

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. A Debreceni Járási Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő vádlott ellen halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat. A vádiratban rögzítették, hogy amennyiben a vádlott beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, őt a járásbíróság 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélje, 5 évre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől és 5 évre a közügyek gyakorlásától.

Ha a Jobbikon múlna, keményebb lehetne a büntetés

A Jobbik októberben kezdeményezte, hogy

5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtsák azokat, akik kábítószer, vagy alkohol befolyása alatt okoznak halálos közúti balesetet. Az ilyen elkövetők jogosítványát a párt javaslata alapján örökre bevonták volna.

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának fideszes többsége azonban elutasította a kezdeményezést.

"Nem értem, miért kell kesztyűs kézzel viszonyulni ezekhez a családirtókhoz, gyerekgyilkosokhoz. Miért kell pátyolgatni azokat, akik mészárszéket csináltak az Árpád-hídból, vagy azokat, akik Ferihegyi úton egy családapát küldenek a másvilágra"

- nyilatkozta a döntés után Ander Balázs, a párt országgyűlési képviselője.

(Fotó: Magyarország Ügyészége)