Kétféle határzár épül a szerb-magyar határon

Kétféle határzár építéséről döntött a kormány a keddi ülésén, a könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca.

Lázár János közölte: a horganyzott kerítés a föld alatt másfél, míg a föld felett három méter magasan húzzák fel a szerb-magyar határvonaltól 2,5 méterre. A határzár tetejére egy 70 centiméteres úgynevezett NATO-drót is kerül, azt magyar oldalról egy oszloprendszer támasztja meg.

A csaknem 30-40 kilométernyi, ember által nehezebben járható szakaszon egyszerűbb kerítést építenek - tette hozzá. A lehető leghamarabb létrehozandó, 175 kilométernyi ideiglenes határzár építéséhez 980 ezer négyezetméter magántulajdonban lévő területet vesznek igénybe, amiért egy egyszeri kártalanítást fizetnek a tulajdonosoknak, valamint 160-170 forintnyi használati díjat négyzetméterenként - fűzte hozzá.

A kormányhivatal erről szóló döntését a földtulajdonos bíróságon támadhatja meg, ám az nem hátráltatja az építést. Az ideiglenes határzárral összefüggésben kifejtette: az aljnövényzet irtása, a talaj-előkészítés, az utak rendbetétele megkezdődött.

A kerítésen táblák jelölik majd a legközelebbi legális határátlépési pontokat, semmi nem zárja ki, hogy a valódi politikai menekültek azokon - a szabályok betartásával - belépjenek. "Nem a falon, hanem az ajtón érdemes bejönni Magyarországra" - fogalmazott a tárcavezető, megjegyezve: tudomásul kell venni, hogy "régivágású emberek vagyunk, azt a szokást valljuk, hogy ha valahova az ember be akar menni, akkor először kopogtat, s lehetőség szerint nem a falat töri át".

A miniszter elmondása szerint folyamatosan nő az illegális határátlépők száma, ami az év végére akár a 300 ezret is elérheti. Az elmúlt hónapokban Európába többen érkeztek a Balkán irányából, mint a Földközi-tenger felől Olaszországba belépve - ismertette, hozzátéve: Magyarország a legveszélyeztetettebb ország lett.  Lázár János kérdésre azt is leszögezte: az embercsempészet csak magyar-osztrák-német-macedón és balkáni együttműködéssel valósulhat meg. Ahol Európában hasonló határzárat létesítettek, ott tizedére-hetedére esett vissza a próbálkozók száma - fűzte hozzá.