A képviselőház azt követően hagyta jóvá újfent a javaslatot, hogy annak szövegében a szenátus előzőleg néhány kisebb módosítást eszközölt.
A kongresszus mindkét házában republikánus többség van ugyan, de egyik esetében sem akkora, hogy leszavazzon egy - várható - elnöki vétót. A képviselők és szenátorok ezért már azon fáradoznak, hogy más törvényes eszközöket keressenek a projekt kivitelezésére.
Ez lehet az első nagy összetűzés a kongresszus és a Fehér Ház között azóta, hogy a törvényhozás összetétele a republikánusok javára rendeződött át.
A Keystone XL a tervek szerint a kanadai Alberta tartomány olajhomok-mezőitől a Mexikói-öböl partvidékén található finomítókig szállítaná az olajat. Amennyiben elkészül, a Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz. Megépítése becslések szerint 7,6 milliárd dollárba kerül. Kapacitása napi 830 ezer hordó lenne, és jelentősen csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól.
A demokraták (és Obama elnök is) környezetvédelmi aggályok miatt ellenzik a beruházást, amelynek jóváhagyását kanadai részről is régóta sürgetik.