Kihal körülöttünk a világ

A kihalás fenyegette állat- és növényfajok száma megközelíti a 23 ezret.

A gyógynövények intenzív, orvosi célú begyűjtése is jelentős szerepet játszik a növényfajok kihalásában. Ehhez az életterek lerombolása mellett a gyógyászati céllal szedett növények túl intenzív gyűjtése is hozzájárult. Indiában 44 gyógynövény került a veszélyeztetett kategóriába. Ezeknek a növényeknek a gyökereit és gumóit nagy mennyiségben használják az ájurvédikus és a homeopátiás orvoslásban. 
 
Az ibériai hiúz esetében sikertörténetről számolt be Inger Andersen, az IUCN igazgatója. A macskaféle állományát tíz év alatt sikerült megháromszorozni, vagyis összesen mintegy 150 felnőtt állatra növelni. 
 
Összességében nézve azonban nem ilyen jó a helyzet. Egyes növény- és állatfajok kritikus helyzetének hátterében négyből öt esetben életterük elvesztése és romlása, az illegális kereskedelem és a más fajok térnyerése áll. 
 
Az aktuális jelentés elkészítéséhez a világszervezet több mint 77 ezer faj veszélyeztetettségét vizsgálta. "A lista egyfajta ébresztő felhívás, ami a természet egyre fokozódó sebezhetőségére figyelmeztet" - vélte Andersen.
 
Még mindig veszélyeztetett az afrikai aranymacska, az új-zélandi oroszlánfóka és az oroszlán is. Az oroszlánok állományának megőrzése érdekében tett lépések Afrika déli részén sikert értek el, a kontinens nyugati és keleti részén azonban jelentősen csökkent az egyedszám az IUCN szerint. Ennek oka főként az állatok és telepesek, földművesek közti konfliktusok, a túlvadászat miatt a zsákmányállatok számának visszaesése, valamint az "állatok királyának" csontjaival és testrészeivel való illegális kereskedelem. 
 
A növények közül sok kosborfélét fenyeget a kihalás az ázsiai trópusokon. Bár ezek az orchideafélék a veszélyeztetett állat- és növényfajok kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény, a CITES védelme alatt állnak, illegális kereskedelmük virágzik. A növények mesterséges környezetben fennmaradnak, azzal viszont, hogy a vadon élő példányok eltűnnek, jelentős mértékben veszítenek genetikai sokszínűségükből.