Kipenderítették a hatvani Fideszből a város polgármesterét

Újabb állomáshoz ért a választókerüet "fővárosáért" zajló politikai csatározás.

Az új Fidesz alakuló ülésén ismét az országgyűlési képviselő, államtitkár és választókerületi elnök Szabó Zsoltot választották meg a szervezet élére. A politikusról tudni kell, hogy korábban maga is vezette a várost.

"Az én városom"

Az újjáalakulás után Szabó azt mondta, hogy a jelenlegi polgármester végleg elveszítette a Fidesz bizalmát, és a jelenlegi városvezetéssel együtt alkalmatlanná vált arra, hogy ellássa a feladatát.

"Ez az én városom. Ez hozzám kötődik. Amíg lehet alázattal, tisztelettel fogom szolgálni a városomat"

- idézte az államtitkárt a Heol.hu.

Szabó Zsolt a következő kérdést tette fel a polgármesternek:

azok után, hogy nem fideszes, nem a kormányzó párthoz kapcsolódik, nem hajtja végre a feladatokat, akar-e még károkat okozni a városnak?

A hangnemből kiolvasható burkolt fenyegetés nagyon szépen illeszkedik a Fidesz eddigi taktikájához, miszerint a nem az ő embereik által vezetett városokat megpróbálják forrásmegvonással, vagy annak lebegtetésével meggyengíteni, megfojtani (ezt a módszert már a jobbikos vezetésű települések kapcsán is megfigyelhettük - a szerk.).

Horváth erre úgy reagált, hogy ő a polgármesteri eskü szellemében járt el, és nem engedte, hogy Szabó és körének személyes érdekei szerint dőljenek el a dolgok Hatvanban. A polgármester azt állította, hogy tavaly nyáron azért rúgott ki embereket a polgármesteri hivatalból, mert nem a város érdekében tevékenykedtek.

"Hatvan az én városom - jelentette ki Szabó Zsolt. Nem! Hatvan a hatvaniaké!"

- nyilatkozta Horváth, aki nem mond le a tisztségéről, miután kizárták a Fideszből.

A helyi fideszes képviselők közül egyedül a Szabó embereinek tartott Szinyei András alpolgármester és Köves Gábor Nándorné képviselő őrizhette meg párttagságát, a Fidesz központi választmánya Kövér László vezetésével mindenki mást lapátra tett.

Nemtelen hatalmi harc a választókerület "fővárosáért"

Tóth György István, a Jobbik helyi képviselője portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a most kiélesedő politikai vendetta még tavaly nyáron kezdődött, amikor Horváth Richárd kitúrta Szabó Zsoltot és Tóth Csabát (Szabó egykori kabinetfőnöke és a Heves Megyei Közgyűlés egyik alelnöke - a szerk.) a polgármesteri hivatalból.

A nemzeti néppárt képviselője szerint a teljes hírzárlat miatt az ügy konkrétumaiba nehéz belelátni, de azért sejthető, hogy igen kemény érdekütközések állnak a háttérben:

"(A kigolyózása után) Szabó áttette súlypontját Heves városába, Lőrincibe és a hozzá lojális vezetőjű településekre, így oda mentek át azok a több száz milliós beruházások, amelyek egyébként valószínűleg Hatvanban landoltak volna. Nyilván ő államtitkárként elég komoly befolyással rendelkezik ehhez."

Annak, hogy miért akarja most visszaszerezni a települést, Tóth György István szerint igen prózai oka van:

"Hatvan a választókerület 'fővárosa', ha nem tudja visszaszerezni magának, akkor itt megbukik. Ez stratégiai kérdés."

A jobbikos képviselő azt is elárulta, hogy a felek részéről eddig is elég nemtelen eszközökkel zajlott a csatározás, így a mostani fordulat nem meglepő, csupán azt mutatja, hogy Szabó Zsoltnak jelenleg komolyabb lobbiereje van, mint a helyben népszerű Horváth Richárdnak.

Tóth György István szerint a fideszes képviselők kizárása ugyanakkor nem veszélyezteti majd a város működését..

Szabó Zsolt fenyegetését a képviselő így kommentálta:

"Horváth Richárdot meg akarják buktatni. Bár a város költségvetése elég stabil, az, hogy a beruházásokat mennyire fogják majd vissza, még a jövő zenéje. Nagy valószínűséggel ezen keresztül akarják majd megfojtani."