Szeptember 8-a az ősz beköszöntének a napja volt. Bizonyos vidékeken ekkor kezdték el vetni a gabonát, melyet hajnalban, pirkadatkor kitettek a szabadba, hogy érje a harmat és az Úristen szentelje meg. Sok helyen maga a gazda szentelte meg a vetőmagot. Tiszta ruhába öltözött és a szántóföldre menet senkihez sem szólt, vetés közben tilos volt káromkodni, mert akkor nem lesz jó termés. Miután végzett a munkával, magasra dobta a zsákot, a hiedelem szerint amilyen magasra dobta z üres zsákot, olyan magasra nő a gabona. A Dunántúlon, főleg Göcsejben Kisasszony-napkor az elvetendő búzát ponyvában kitették a harmatra, hogy az Isten megáldja az életet adó gabonaszemeket és a következő évben bőséges termés legyen.
Dióverés napja
Szeptember az ősz első hava, ezért a régi magyar háztartásokban ekkor kezdődött meg a termények betakarítása, hogy az első őszi fagyok el ne vigyék a termést. Ezen a napon kezdték verni a diót a fáról, az asszonyok diós süteményt sütöttek, a gyerekek pedig diógurító versenyt és arany diókereső versenyt játszottak. Mint a paraszti gazdasági élet fontos napja, sokfelé a cselédek szolgálatba állásának a napja is volt. A költöző madarak is ezekben a napokban kelnek útra a déli, meleg égtájakra. A nap fecskehajtó jelzője arra utal, hogy ekkor kezdtek el készülődni a költöző madarak is, hogy megkezdjék ősz vándorlásukat, hogy még az első hidegek előtt elhagyják nyári otthonukat.
Napbanézés
Az ősi napbanézés hagyományát nemcsak pünkösd idején gyakorolták a székelyek és a csángók őrizték meg, hanem a Kárpát-medence más részén élt magyarok is. A legtöbb helyen a falu határba kigyalogolva várták a napfelkeltét. Azt tartották, hogy az arra érdemesek megpillanthatják a nap első sugarainál Kisasszonyunkat. A Középső-Ipoly menti községekben az asszonyok felmentek a közeli dombra a felkelő napot nézni, abban a hitben, hogy meglátják benne Máriát és a nap körüli rózsákat. A Szeged melletti Tápén is szokásban volt ez a szokás, de Dunántúlról és Észak-Magyarországról is ismertek hasonló adatok. Amikor feljött a nap, letérdeltek és elimádkozták az úrangyalát. A szokás eredete egészen az ázsiai hunokig követhető nyomon.