Az oroszok kitiltották a japán miniszterelnököt

Az oroszok kitiltották a japán miniszterelnököt

A Kreml azonnali hatállyal megtiltotta, hogy Kisida Fumio japán kormányfő és további 62 japán állampolgár belépjen Oroszország területére. Az intézkedés az ukrajnai háború miatt hozott japán szankciókra adott válasz.

Az orosz külügyminisztérium keddi közleményében azt kifogásolta, hogy Kisida kormánya "példátlan oroszellenes kampányt" folytat, és fenyegeti, illetve rágalmazza Oroszországot.

Tokió tevékenysége tönkreteszi a "jószomszédi viszonyt", károkat okoz az orosz gazdaságnak, illetve rontja az Oroszországról alkotott képet - tette hozzá a tárca.

Az orosz feketelistán Hajasi Josimasza japán külügyminiszter, parlamenti képviselők, médiamogulok és újságírók is szerepelnek.

Japán nyugati partnereihez csatlakozva több büntetőintézkedéssel sújtotta Oroszországot a február 24-én indított ukrajnai háború miatt. Moszkva és Tokió között a Kuril-szigetek hovatartozása miatt is kiéleződött a feszültség.

A Kuril-szigetek 1300 kilométer hosszan terül el a japán Hokkaidótól az orosz Kamcsatka-félszigetig. A szigetcsoport a második világháború óta Oroszországhoz tartozik, de Japán igényt formál a négy legdélebbi szigetre, Kunasirra, Iturupra, Sikotanra és a Habomai-szigetcsoportra, amelyeket Északi Területeknek nevez. A területi vita miatt még mindig nem született meg a második világháborút lezáró békeegyezmény a két ország között.

Moszkva - a japán szankciókra hivatkozva - márciusban megszakította a szigetcsoport helyzetének rendezését célzó japán-orosz béketárgyalásokat.

Április 22-én Tokió megerősítette igényét a vitatott hovatartozású területre diplomáciai Kék Könyvében, amelyben 2003 óta először mondta ki, hogy Oroszország illegálisan foglalta el a négy legdélibb szigetet.