Magyar-amerikai kettős állampolgár kivégzése ellen tiltakoznak

A most 35 éves William Morva 2006-ban került a halálsorra, két ember meggyilkolásáért, akiket szökése során lőtt le.  A kivégzés napját nemrég hírdették ki július 6-ára - írja az Index.

A férfi édesapja Magyarországon született és 1956-ban vándorolt ki Amerikába, ahol öt gyermeke született feleségétől, köztük 1982-ben William Morva. 

A családban anyai ágon fordultak elő mentális zavarok, például skizofrénia. Ennek egy enyhébb változatát, a Skizotip személyiségzavart állapították meg a férfinél is a Morva-perben meghallgatott igazságügyi szakértők. A tárgyaláson a pszichiáterek úgy állapították meg, hogy a bűnelkövetés idején Morva tudata tiszta volt, így szabhatták ki rá a méreginjekció általi halálos ítéletet. 

Ám védelmezői úgy vélik, nem vették kellő mértékben figyelembe a férfi mentális állapotát. William Morva már fiatalkorában tévképzetekkel küzdött, több barátjának is panaszkodott, hogy házuk mérgezi őt, így hamarosan ki is költözött, mivel biztos volt benne, hogy ha ott marad megöli őt az épület.

Ettől kezdve a férfi hajléktalanként élt és a környékbeliek jól ismerték. A környezete mesélt arról a Roanoki Times című lapnak, hogy William többször is hangoztatta, hogy természetfeletti erők kérték őt a világ megmentésére, vagy az indián faj védelmezésére.

2006 nyarán betörések, rablási kísérlet és jogtalan fegyverhasználat miatt került börtönbe. Augusztus 23-án lett volna a tárgyalása, ám 19-én este sikerült megszöknie. A szökés közben követte el a gyilkosságokat, amiért később a halálos ítéletet kirótták rá. A most Morva mellett tüntetők szerint a tévképzetei és paranoiditása vezettek oda, hogy nem bírt megmaradni a túlzsúfolt börtönben és ezért kísérelt meg kiszabadulni onnan.

Azzal érvelnek, hogy az esküdtszéknek az egykori perben csak annyit mondtak, hogy a vádlottnak "fura hiedelmei" voltak. A hidelmek és a tévképzetek azonban nem azonosíthatók. A téveszmék felett az embernek nincs hatalma.

A férfi élete most Terry McAuliffe, virginiai kormányzó kezében van, mivel bíróság előtti jogorvoslati kérelme már nem maradt William Morvának.

Tavaly David O'Sullivan, az EU washingtoni nagykövete már levélben kérelmezte a kormányzót a halálos ítélet eltörlésére, mivel Morva magyar-amerikai kettős állampolgár, és az EU meggyőződése szerint a mentális zavarban szenvedők kivégzése ellenkezik az emberi jogi normákkal.

A kivégzés napjának kitűzése óta egyre többen csatlakoznak a Mercy for Morva, azaz a Kegyelmet Morvának kampányhoz, amiben a halálbüntetés tényleges életfogytiglanra változtatását szeretnék elérni.

(Fotó: mercyformorva.com)