Kizárták a vén kommunistát a Pártból

Miután meghallgatták az eddig lefolytatott vizsgálat eredményeiről szóló jelentést, egyúttal arról is határoztak, hogy a gyanút megalapozó bizonyítékokat átadják a katonai ügyészségnek, hogy az a törvényeknek megfelelően járjon el.
 
A nyomozás során megállapították, hogy a 73 éves, nem oly régen még vezető katonapolitikus, aki beosztásánál fogva a párt politikai bizottságának is tagja volt, visszaélt a beosztásával, előléptetésekhez és egyéb kedvezményekhez juttatott másokat pénzért cserébe. Az ellenszolgáltatást személyesen és családtagjai révén fogadta el.
 
A döntést egy nappal a kínai Népi Felszabadító Hadsereg alapításának 88. évfordulója előtt hozták nyilvánosságra. Kuo ellen április elején indult meg a párt fegyelmi vizsgálata. Több mint fél évszázada volt a párt tagja.
 
A korrupció elleni harc során indított eljárásokban érintettek között jelenleg Kuo a legmagasabb beosztású katona.
 
A kínai hadsereg márciusban több mint tucatnyi magas beosztású, korrupcióval gyanúsított tábornok nevét szerepeltető listát tett közzé, köztük volt Kuo fia is.
 
A South China Morning Post című hongkongi lap pénteki online kiadásában idézett szakértő szerint Kuo Po-hsziung határozott és kemény hangú elítélése a pártvezetés részéről Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár eltökéltségét fejezi ki és azt sugallja, hogy a büntetés alól senki nem vonhatja ki magát. Ezzel Hszi tovább növelheti, illetve megszilárdíthatja személyes presztízsét a hadseregen belül és ez segítheti a további reformok végrehajtatásában - véli a szakértő, Liang Kuo-liang.