(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Az átlag állampolgárhoz képest rugalmasnak tartom a gondolkodásomat legyen szó politikáról, vallásról vagy az élet más hétköznapi területeiről. De még az én rugalmas hozzáállásomban is sok érinthetetlen szabály vagy szokás van, amire rá sem csodálkozom. Amikor először hallottam arról, hogy feszegetik a hagyományos „egy szavazólapon legyen egy X” elvet, elhűltem, mintha sci-fit vettem volna a kezembe. Az előválasztás lebonyolításán gondolkodó civilekkel beszélgetve szembesültem azzal, hogy felmerült akár a negatív szavazat vagy a többes jelölés intézménye is, amely miatt akár széleskörű és nemzetközi figyelemre számot tartó szociológiai kutatássá is válhatna hazánk első országos előválasztása. Ennek hatására csodálkoztam rá, mennyire változtathatatlannak hittem a szavazás bevett gyakorlatát, mintha egy pici reform szükségszerűen a demokráciát ingatná meg. Erről szó sincs.
Magyarországon is létezik a több X-es szavazás 1990. óta a 10 ezer főnél kisebb települések önkormányzati képviselőinek választásakor, de ott egyszerre több személyről is dönteni kell, és feltehetően a rendszer kialakításánál a könnyebb szavazatszámlálás módja lebegett a törvényhozók szeme előtt. Más helyzet az, ha ez a több X-es szavazás, avagy tudományos magyar elnevezése szerint jóváhagyó szavazás egyetlen egy betöltendő pozíciónál alkalmaznánk. És itt jön az én kissé fétises gondolkodásom a választással kapcsolatban, hogy szabad-e egy önmagában nem értelmezhető szavazattal (hiszen egyszerre kettő mandátum nem osztható ki) szavazni? Szabad!
Sem a Bibliában, sem az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában, sem más kanonikus alkotásban nincs kőbe vésve az, hogy az egyes szavazatoknak külön-külön kell leképezniük a döntést. Nem én egymagam döntök arról, hogy ki lesz a polgármester, az országgyűlési képviselő, a parlamentbe bejutó politikai közösség vagy az előválasztás nyertese, hanem azokkal együtt közösen döntünk erről, akik részt vesznek a szavazáson. Nem az én igazamnak kell tehát érvényesülnie, hanem mindannyiunk közös igazságának kell megszületnie.
Erre tökéletesen alkalmas a jóváhagyó szavazás, amelynek első megdöbbenésemet követően nagy támogatójává váltam. Ennek az intézménynek a népszerűsítésébe fogott pár civil, akik aktív szerepvállalói az előválasztás előkészítésének. Tóka Gábor választási szakértő, aki a saját maga által szerkesztett Vox populi blogoldalon tette közzé ezt a kezdeményezést, de részt vesz a népszerűsítésében még Csóka Endre matematikus és Bognár Attila választási civil aktivista is. Tóka Vox populi oldala nevezetes arról is, hogy ő fogott bele elsőként abba a vállalkozásba, hogy egy grafikonon rögzítse hazánk különböző közvélemény-kutatásainak adatait, amelyből könnyen és jól kiolvashatók a figyelemre érdemes trendek.
A blogoldal most teret ad annak a vitának, hogy az előválasztás mikéntjével foglalkozó civilek és szakemberek ismertessék a saját maguk által preferált alternatív választási módokat. A blog szerkesztője által is támogatott jóváhagyó szavazás ötletén túl már megjelent Ferenci Tibor és Ferenci Ármin írása, akik az „egy like és egy dislike” rendszerét vezetnék be a szavazólapon. Eszerint az elképzelés szerint mindenkinek két szavazata volna, szavazhatna valakire, akit nagyon támogatna, és valakire, akit semmi esetre sem. A későbbiekben ismertetni fogják majd a rangsorolásos mód érveit, és bárki írását, aki meg szeretne szólalni ebben a vitában egy újfajta választási technika mellett téve le voksát.
Tóka Gábor választási szakértő nemcsak tudományos kutatóként, közélet civil szférájában lelkes aktivistaként tartja fontosnak ezt a szakmai vitát, hanem azért, mert veszélyt lát a hagyományos választási mód szerint megtartott előválasztásban. A blog Facebook oldalán ismertette azokat az érveket, amelyek szerint az alapvetően részvételt élénkítő és demokráciát erősítő előválasztás a régi technika szerint ellentétes hatást is kiválthat.
A pártok a közvélemény nyomására voltak kénytelenek elfogadni ezt az intézményt. Az előválasztás azonban nem arra szolgál, hogy a pártok helyett a választókra kerüljön át a döntés terhe, hanem arra, hogy a lehető legjobb jelölt indulhasson a választáson, akinek a legtöbb esélye van megverni kormánypárti kihívóját. Ez egy fontos különbség, mert másként kell az előválasztás lebonyolításához is hozzáállni akkor, ha nem csak egy döntést akarunk kisajtolni a tömegből, hanem a legjobb megoldást keressük.
Egyéni ízlés és a lebonyolítók bölcsességének a kérdése az, hogy a többféle módozat közül, melyiket tartják majd alkalmasnak a 2022-ben induló jelöltek kiválasztására. Az én személyes ízlésemhez a jóváhagyó szavazás került legközelebb, amelyet akár éles szavazásokon is érdemesnek találnék alkalmazni. Ez már nem sci-fi, Amerikában már két városban volt arra példa, hogy több X-es szavazással döntöttek a város polgármesterének személyéről, és a város azóta is áll.
Ebbe a szavazási módozatba ugyanis sokkal többet látok, mint egy technikai nüanszot, amely csupán a kutatóknak és a politika hardcore kedvelőinek lehet izgalmas. Változtatna a politikai gondolkodásunkon is az, ha megdőlne az egy tisztségre csak egy személy jelölhető elve. Csökkenhetne ettől végre az a szekértábor mentalitás, amiben fuldokol közéletünk. Tabuk dőlnének meg attól, ha már nemcsak egy-egy népvezérre lehetne szavazni, aki teljes szavazatomat – kvázi az egész lényemet – akarja birtokolni, hanem egyszerre több, kisebb vagy nagyobb mértékben különböző személyekre is voksolhatnánk. A kampány természetének is változnia kellene ezáltal, mert egyre inkább középre kényszerülne az, aki a legtöbb másodlagos (vagy elsődleges) X-eket be szeretné gyűjteni. Nem érné meg túlzottan megosztó karakterré válni, és kevés volna egy markáns, de mégis szűk szurkolói B-közép mentalitású szavazótábornak politizálni. Figyelni kellene a túlzott elutasítottságra, amire a jelen választási rendszerben nem kell figyelni.
Egész lényünk mindennapi odaszánása kell ahhoz, hogy a szabadságunkat újra és újra kivívjuk és megőrizzük. Ebből a mentalitásból azonban szükségszerűen fakadnak eszközök. Az előválasztás történelmi alkalom arra, hogy kísérletezzünk ezekkel az eszközökkel. Amely eszköz ugyanis az előválasztáson ma beválik, holnap a polgári Magyarország feltámasztásában és megvédésében segít majd bennünket.