(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„Az Európai Unió jövője a magyarok kezében van. Az Budapesten dől el, nem Brüsszelben, nem Párizsban vagy Berlinben”
– nyilatkozta egy francia EP-képviselő, Bernard Guetta a Central European Affairs podcast-nek. Erős szavak, egy nem várt helyről. A francia politikus több szempontból is izgalmas víziót vázolt fel abban a történelmi pillanatban, amelyben most Európa áll. Szavai jussanak el az elménken át a szívünkig is, mert végre a sematikus Unió-ábrázolásoktól eltérő kép rajzolódhat ki előttünk, amelyben nekünk is cselekvő szerep jut.
Bernard Guetta, a Macron-féle En Marche! választási listáján került be 2019-ben az Európai Parlamentbe, a Renew Europe frakciójába, amelyhez hazánkból a Momentum politikusai csatlakoztak. Korábban újságíróként dolgozott, a 80-as években a Le Monde kelet-európai tudósítója volt, egy emberöltőn át pedig a francia közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora. Most vele készült interjú immár politikusként, melyben az Európai Unió előtt álló kihívásokról, de a magyar és lengyel politikai helyzetről is beszélt. Nagyon izgalmas helyzetértékelést adott, amely termékeny vita elindítója lehetne hazánkban is. (Angolul itt, magyarul itt olvasható.)
Jelen közbeszédünkben nincs tér a hosszas értelmiségi vitákra. Legutoljára Gerő András érthetetlen vádja váltotta ki cikkek sorozatát, amikor Romsics Ignác egyes mondatait, szerkesztési elveit lobogtatva antiszemitizmussal vádolta meg. Az ilyen vitáknak nem az az elsődleges hasznuk, hogy a cikkek füzére végén egy konkrét kérdésre megoldás születik. Az ilyen viták hatására, ha a valóság talaját kutatják – nem úgy, mint a kádári hatvanas-hetvenes évek gyakori, életmódvitákra keresztelt álvitái –, eszmék, fogalmak kristályosodnak ki, és épülnek bele a közgondolkodásba. Járható utak, nagy társadalmi víziók sejlenek fel bennük és mögöttük. Egyben össze is fogja a polgárok széttartó összességét. Valódi kérdésekre irányítják a figyelmet a napi politika talmi acsarkodásai helyett. Az ilyen viták kialakulása jelzője annak is, hogy létezik polgárság, aki kellően kiegyensúlyozott helyzetben van, és a cselekvésre tetterősnek is érzi magát, hogy a jövőről gondolkozzék.
Szükség volna Európáról vitatkoznunk. 1100 évvel Európába érkezésünk, 500 évvel Mohács, 75 évvel a második világháború, 30 évvel a rendszerváltás és 17 évvel az Unióhoz csatlakozásunk után, beleszólhatunk annak jövőjébe. Most már nem az a kérdés, mint a rendszerváltás előtt, hogy hová is tartozunk Európában, van-e reményünk a maghoz és a Nyugathoz számíttatnunk valaha is, újra, mert ez a kérdés eldőlt. Ott vagyunk. Mi vagyunk Európa. A kérdés most már az, hogy ez az Európa, amelynek immáron intézményesülve is a része vagyunk, mivé lesz. Ez a helyzetváltozás a történelmünk traumái és sokszor hiúnak tűnő vágyai után hallatlan erőt kellene, hogy adjon.
Pár lépéssel hátrébb kell ehhez állnunk, hogy kiszabaduljunk a ma rabságából. Jelen lenni fontos. Emberlétünk kulcsa az, hogy jelen tudunk-e lenni. Meg tudjuk-e ragadni egyéni életünk apró és közösségi létünk nagy történelmi pillanatait. Ebben a jelenlétben azonban ott van lényünk egész teljessége is, szívünk, személyünk egész valója, nemzetünk messzire nyúló múltja, és a jövő ígérkező lehetőségei is. A „mában” azonban csak a most van. Felvillanások, amelyek percre kötik le figyelmünket. Dilemmák, amelyek ideiglenes, múlandó kérdésekről faggatnak minket. Szólamok, amelyek már a következő órákban sem hallani tovább. Ebből a mostból kilépve rajzolódhat ki viszont a jelen valódi arca, mert kontextust kap, történelembe, teljesebb társadalomba ágyazódik, és megszűnünk csak saját magunk mint egyén és mint nemzet lenni benne.
A Nemzeti Együttműködésnek csúfolt rendszer visszásságai is ebből a nézőpontból rajzolódhatnak ki igazán, de a ma zengzetes politikai dilemmái is ebből a nézőpontból nyerik el valódi jelentőségüket, a jelentéktelenségüket. Hazánk és kontinensünk valódi kérdései ugyanis a propaganda érdekkörén túl állnak, mert a hatalom nem tud kordában tartani egy olyan polgárságot, amely saját sorsát a kezébe véve, sorskérdésekről kíván vitatkozni és dönteni. Orbán Viktor ráadásul kiskorúsít mindannyiunkat. Ő akar egyedül dönteni – legalábbis névleg – sorskérdésekről, azt hazudva, hogy ő a nemzetet annak megkérdezése és meghallgatása nélkül is jól ismeri. Nem ismeri jól, amely főként abból fakad, hogy nem is érdekli őt, sokszínű, ízekben, kultúrákban, hagyományokban gazdag nemzete milyen közös nevezőre juthatna magával.
Ha kilépünk az orbáni pillanatot uralni igyekvő mókuskerékből meglátjuk azt is, hogy Európáról mennyire leszűkült a közbeszéd. Brüsszel, amit meg kell állítani, Brüsszel, ami mentsen meg minket önmagunktól, Brüsszel, aminek pénzei vannak. Az Unió azonban nem Brüsszel, az Unió a tagállamok, és az Unió arcát elsősorban azok határozzák meg, amelyek dolgoznak azon, hogy tartalommal töltsék meg az intézményi kereteket. Akiknek víziójuk van Európáról. Víziója volt Schumannak, Adenauernek, de Gasperinek, és víziója azoknak, akik újra és újra új irányt szabtak a kontinensnek és benne az országok együttműködésének.
Bernard Guetta is ilyen víziót vázol fel, de Orbán a 16 együttműködő szélsőjobboldali párttal közösen tett nyilatkozatában is ilyen víziót vázol fel. Vitatkozhatunk, és erről kell vitatkoznunk a propaganda-népszavazások, vagy az újabb és újabb elterelő hadműveletek helyett. A francia EP-képviselő leszögezi, hogy túl saját országunk sorsának megszabásán egész Európa jövőjéről is döntünk jövőre az országgyűlési választásokon, mert egyben megerősítjük vagy megroppantjuk az orbáni Európa-terveket. Erős államoké legyen a jövő egy bábintegrációval, vagy erős nemzeteké a közös „alkotmányozás érzelemrokonító forrasztékával”.
Nem szómágiával élek, amikor szembe állítom az erős államokat az erős nemzetekkel szemben. Mert ha az államot erősítjük, akkor annak éppen aktuális urait erősítjük, de ha a nemzetet, akkor egy közösséget erősítünk, ahol a közösség uralkodik a törvények segítségével. Állam az államhoz csak idegenkedéssel, fenntartásokkal kapcsolódhat, de közösség a közösséghez valódi testvériséggel is képes csatlakozni, ahogy arról az Unió Himnuszában a schilleri Örömóda is versel.
Az orbáni vízió nem avítt, az ugyanúgy a történelem ütőerén tartja kezét, modern, reakcióssága látszólagos. Innováció és egy új korszak hírnökét jelzi az, ahogy az Európai Unió erőteljesebb integrációját kritizáló erők földrajzi távolságokat, korábbi fizikai és mentális régiókat szakítanak át. Nincs reakciós Kelet és haladó Nyugat – hangsúlyozta a korábbi törésvonalak meghaladását interjújában Bernard Guetta. A szélsőjobboldali pártokból szerveződő európai szövetségben vannak a poszt-szovjet, nyugati, mediterrán és skandináv pártok is, és a domináns erők is arányosan oszlanak el. Miközben elvileg tagadják, már maguk is egy új korszakba vezetik ezáltal Európát.
Lehetőségünk van azonban úgy igazgatni ezt az utat, hogy ne tagadjuk annak irányát. Lehetőségünk van élére állni a politikai egységesülésnek úgy, hogy annak számunkra szabadságot, önazonosságot és biztonságot garantáló kereteit mi szabjuk meg. Erre bátorít minket „valaki Brüsszelből”. Erre a történelemformáló szerepre, és nem a szolgaságra, mint ahogy Orbánék duruzsolnánk ezt a fülünkbe, torzképet alkotva nyugati szövetségeseinkről. Európának szüksége van ránk, nekünk pedig Európára, és nem csak a pénzére. Nőjük föl ehhez a történelmi felelősséghez, és éljünk az abból adódó lehetőséggel!