(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Orbán Viktor azért nem vitatkozott az ellenzéki pártok listavezetőivel, mert ez nem volt politikai érdeke a Fidesznek; értelmes vitára ma Magyarországon semmi lehetőség nincs – ezzel a két gondolattal vetítette előre Révész Máriusz a Partizán stúdiójában, hogy miért ne nagyon számítsunk 2022-ben sem miniszterelnök-jelölti vitára. Még akkor sem, ha a Fidesz országgyűlési képviselője elejtett egy olyan megjegyzést is, hogy mivel eddig a több ellenzéki kormányfőjelölt miatt nem volt összeszervezhető egy ilyen vita, 2022-ben biztosan más lesz a helyzet, ha az ellenzéki összefogásnak egy, közös miniszterelnök-jelöltje lesz.
De visszatérve az elejére: Orbán Viktor tehát eddig azért nem vitatkozott az ellenzéki pártok listavezetőivel, mert ez nem volt politikai érdeke a Fidesznek. Ezen a megállapításon – nagyon zanzásítva – azt a körülményt is tetten érhetjük, hogy a kormánypárt rendelkezésére álló, rendkívül kiterjedt médiafelületén hatékonyan tudják eljuttatni – a lehetőség szerint néhány szavasra, legfeljebb tőmondatokra szűkített – üzeneteiket a választókhoz. Ezen a hatékonyságon nyilvánvalóan csak rontana, ha a listát állító politikai erők kormányfőjelöltjei egymást érvelésre késztetve vitatkoznának, valamelyik országosan elérhető tévécsatornán. Ennek a műfajnak ugyanis megvan az a sajátossága (és ez a legjobb benne), hogy a kritikákra, ha kell, a rágalmakra, azonnal reagálhat a másik fél. Egy élőben közvetített jelölti vita a választási kampány csúcspontját jelenti (jelentené), és egy demokráciában ennek olyan szinten alapvetőnek kell(ene) lenni, hogy szinte zavarbaejtő, hogy mi már évtizedes távlatban beszélhetünk arról, hogy Magyarországon nem vita van, hanem vita a vitáról.
Ebben közrejátszik, hogy a Fidesznek jól bevált receptje, hogy a külső- és belső ellenség kijelölésével, az ellenük való kemény fellépés nagyon tömör, a félreérthetőséget esélyét minimalizáló jelszavaival sok embert el tud vinni a szavazóurnákhoz. Miért változtatna ezen, ha működik? – tehető fel a kérdés, amire naivan azért mégis azt válaszolnám, hogy azért, mert nagyon sok embernek lenne igénye a vitára. A vita kormánypárti elutasításnak ugyancsak régi érve, hogy Orbán Viktor olyan szinten áll bármelyik ellenzéki kihívója felett, hogy szinte méltatlan lenne velük egy ringben megmérkőzni. És ezt biztosan sok Fidesz-szavazó is így gondolja, de ha meg annyival alkalmasabb az ország vezetésére, mint bárki más, akkor egy ilyen vitán elvileg nem veszíthetne a jelenlegi miniszterelnök.
Révész Máriusz másik megállapítása, miszerint értelmes vitára ma Magyarországon semmi lehetőség nincs, kétségtelenül hordoz magában igazságot. Függetlenül attól, hogy mi vezetett ide, az sajnos megállapítható, hogy nemcsak politikusok között, de általában a társadalomban is egyre inkább csak nyomokban fellelhető az értelmes vita, az arra való igény, sokan megelégednek a politikai kinyilatkoztatások egymáshoz csapkodásával. Mindezek mellett szerintem ez semmiképpen nem lehet érv az akár rendszeres, de legalább a választások előtti magas szintű politikai viták ellen. Egészen egyszerűen azért, mert a vitának, illetve a vitában részt vevők értelmességének az értékelése a választók felelőssége. A politikusoknak, például a miniszterelnök-jelölteknek kutya kötelességük rendelkezésre állni, megegyezni a vita részleteiről (hely, idő, moderátor személye, időkeret, témák stb.), aztán bemenni a stúdióba, például a kormánypárti és ellenzéki szavazók által közösen fenntartott köztévébe, és a közösen elfogadott moderátor irányítása mellett, a megadott időkeretekben, a megbeszélt témákban vitát folytatni.