Ismétli magát a történelem, az őszi megmozduláshoz hasonlóan ezúttal is tüntetésre készül a Jobbik Körmenden – jelentette ki a Vas megyei városban tartott lakossági fórumán Bana Tibor. A nemzeti párt országyűlési képviselője lakossági fórumán emlékeztette rá a hallgatóságot, hogy a Jobbik – a Fidesz hazugságaival ellentétben – támogatta, és támogatni is fogja a kormány migárcióellenes intézkedéseit, de egyúttal azt is világossá tette, hogy a városba – de a Belügyminisztérium területére –tervezett nyílt befogadó állomás létesítése ellen minden lehetséges eszközt be fognak vetni, mert a helyiek nem akarnak benvándorlókat Körmenden.
A politikus emlékeztetett rá, hogy egy hónappal ezelőtt a város fideszes polgármestere, Bebes István azt mondta, nem érti a Jobbikot, miért kell hangulatot kelteni a városban. Bana Tibor rámutatott, hogy miközben a délről érkező migrációs nyomás egyre erősödik, s a nagyfai befogadóállomást Lázár János (ő az ottani választókerület országgyűlési képviselője) nyilvánvaló közbenjárására bezárják, addig a körmendi központú választókerület képviselője, V. Németh Zsolt tiltakozás helyett meg sem szólal.
A Jobbik politikusa elmondta, információi szerint a körmendi befogadóállomásra hosszabb távra érkezhetnek bevándorlók, s akár 500 embert is elhelyezhetnek itt egyszerre, egy időben, ami nagyon magas létszám, főleg azt figyelembe véve, hogy tavaly ennél kevesebb, és rövidebb ideig itt tartózkodó migráns is gondot okozott.
„Külön problémát jelent, hogy a tervezett tábor közvetlenül a lakóházak mellett lesz. Miközben a választások előtt Bebes István azzal kampányolt, hogy a városnak fideszes vezető kell, mert egy kormánypárti polgármester sokat tehet Körmendért, most látszik, hogy ebben a súlyos helyzetben ez mit sem ér, s mivel a helyiek érdekeinek képviselete helyett inkább mélyen hallgat, le kell mondania” – mondta el végül Bana Tibor.
Auer Miklós, a Jobbik körmendi önkormányzati képviselője ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal valóban hosszabb távra rendezkedhetnek be a migránsok a körmendi táborban, amit az is alátámaszthat, hogy részükre nem nagy katonai sátrakat, hanem 3-5 személyes, amolyan családi sátrakat húznak fel a magyar hatóságok.
Takó Péter, a Jobbik Ifjúsági Tagozat körmendi elnöke elmondta, ha a déli országrészben táborokat számolnak fel, Körmenden és Szentgotthárdon pedig táborokat nyitnak, nem nehéz kitalálni, hogy mi vár a helyiekre. „Ha Lázár János a nagyfai tábor felszámolásával összefüggésben arra hivatkozott, hogy nem jó az ottani lakosság biztonságérzete, és voltak is gondok a migránsokkal, akkor miért gondolja, hogy a körmendieknek majd jobb lesz?” – tette fel a kérdést Takó Péter, hozzátéve, hogy ha tényleg működni kezd a nyílt menekülttábor, Bebes Istvánnak le kell mondania.