Jobbik: az észak-koreai szinten álló közmédia ilyen szintű lelepleződése után minden normális országban vizsgálat indulna

Jobbik: az észak-koreai szinten álló közmédia ilyen szintű lelepleződése után minden normális országban vizsgálat indulna

„Biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér váratlanul, ha azt mondom, hogy bizony ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják” – mondta egy önleleplező hangfelvétel alapján a közmédia egyik vezető propagandistája, miközben a saját kollégáit fenyegette - olvasható  a Jobbik friss sajtóközleményében.

Az ellenzéki párt úgy véli,

az észak-koreai szinten álló közmédia ilyen szintű lelepleződése után minden normális országban vizsgálat indulna és azonnali felelősségre vonással járna, illetve maga a kormányfő kérné ki magának ezt a szervilis talpnyalást, de ez Orbánisztánban elképzelhetetlen.

Hangsúlyozták, "itt fideszes politikusok igyekeznek mosni a szennyest, és Halász Jánosok mondják szemrebbenés nélkül, hogy „a közmédia egy független hely."

A magyar néppárt szerint nincs ez másként abban a közel 500 sajtótermékben, amit felfalt a fideszes kisgömböc.

"A magukat televíziónak vagy újságnak álcázó propagandatermékek napi szinten torzítják a valóságot, amikor éppen nem nyilvánvaló hazugságokkal traktálják a közvéleményt. Mondhatni egészen pikáns, hogy amikor „beüt” a közmédiás lelepleződés, éppen akkor fedi fel szerkesztési módszereit a Fidesz udvari médiája is. Két dolog lehetséges: vagy minden „újságíró” egyszerre ugyanarra gondol ezekben a szerkesztőségekben, vagy egy központból érkezik az utasítás."

Úgy vélik, már semmi furcsa nincs abban, hogy a kormánypárti médiumok és a közmédia szinte egyszerre ugyanazokat a kérdéseket küldik el a sajtóosztályunknak, és ahogy halljuk, minden ellenzéki pártnak. A Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, az M1 Híradó és az Origo.hu – mert róluk van szó – láthatóan nem vesződtek sokat a kérdések átfogalmazásával.

Megjegyzik, a Jobbik eddig 300 sajtópert nyert többek közt a fent nevezett médiumok ellen.

"2022-ben kormány- és korszakváltás lesz, fel fogjuk számolni a közpénzből kitömött fideszes propagandabázist is – éppen ezért üzenjük elsősorban a számtalan kiszolgáltatott újságírónak, hogy ne tűrjék, hogy mezőgazdasági termelőeszközként tekintsenek rájuk – most még nem késő ebből kiszállni."

- tették hozzá.

A néppárti Jobbik a közmédia tűrhetetlen gyakorlata miatt, levélben fordult az intézmény vezetőjéhez vizsgálatot és a személyi konzekvenciák levonását követelve. A leleplező hangfelvétel miatt pedig a párt képviselői feljelentést tettek

- zárul a közlemény.

A végén pedig íme egy kép, ami bemutatja, hogyan is működik a kézivezérelt fideszes propagandasajtó: