KSH: idén augusztus végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma

KSH: idén augusztus végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma

Augusztusban mérséklődött, de az év elejétől nézve nőtt a természetes fogyás és kevesebb esküvőt is tartottak - közölte a pénteken Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az MTI azt írja, az előzetes adatok szerint ez év augusztusában 8178 gyermek született, és 9678-an haltak meg. Tavaly augusztushoz viszonyítva az élveszületések száma kismértékben nőtt, a halálozásoké pedig csökkent.

Kifejtették: 2021 augusztusában 8178 gyermek született, ami 0,4 százalékkal több, mint tavaly augusztusban és 9678-an vesztették életüket, amely 2,7 százalékkal, 271-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. Ennek nyomán a természetes fogyás a 2020. augusztusi 1807-tel szemben 1500 volt, ez pedig 17 százalékos mérséklődést jelent.

A KSH adatai szerint idén januártól augusztus végéig 60 620 gyermek jött világra, ez 0,9 százalékkal, 533 újszülöttel kevesebb a 2020. január-augusztusinál.

Idén augusztus végéig az előző év azonos időszakához viszonyítva nagymértékben emelkedett a halálozások száma, a születéseké viszont kismértékben csökkent. Ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-augusztusi 23 368-cal szemben 39 971 volt, ami 71 százalékos emelkedést jelentett.

Augusztusban 9249 pár kötött házasságot, ami 12 százalékkal, 1219-cel kevesebb. Ennek kapcsán viszont a KSH megjegyezte: a nagyobb mértékű csökkenésben "a naptárhatás" játszhatott közre, mivel idén augusztusban eggyel kevesebb hétvége volt, mint tavaly.

Az év első nyolc hónapjában 50 618 pár kötött házasságot, ez 13 százalékkal, 5887-tel haladta meg az egy évvel korábbit. Január-februárban 7, augusztusban 12 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2 százalékkal, áprilisban 29, májusban 49, június-júliusban 30 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban - közölte a KSH.