A külföldi sajtó is kiemelten foglalkozik Márki-Zay Péter győzelmével

A külföldi sajtó is kiemelten foglalkozik Márki-Zay Péter győzelmével

Miközben a közszolgálatot teljesítő Magyar Távirati Iroda igen szűkszavúan számolt be az ellenzéki előválasztásról, addig a világsajtó kiemelten foglalkozott a több mint 600 ezer szavazót hozó voksolással.

A Politico szerint konzervatív győzelem született vasárnap este. Sok baloldali és liberális ellenzéki támogatta a progresszív jobboldali Márki-Zay Pétert, aki jelenleg Hódmezővásárhely polgármestere. A lap szerint ő tudta leginkább elhitetni a szavazókkal azt, hogy képes megmozgatni a bizonytalanokat, illetve azt is, hogy meg tudja majd szólítani a fideszes szavazókat is Orbán Viktor ellenében.

A 49 esztendős hétgyermekes apa legyőzte Dobrev Klára európai parlamenti képviselőt a második fordulóban, ahol több mint 600 ezer magyar szavazott személyesen és online. A lap ismertette, hogy az ellenzéki pártok azért fogtak össze, mert Magyarország jelenlegi választási rendszere - amelyet a Fidesz saját képére tervezett - nagyon megnehezítette az ellenzéki pártok sorsát, ezért kénytelenek voltak összefogni.

„Az előválasztás második fordulójában liberális, baloldali és centrista személyiségek, illetve Karácsony Gergely főpolgármester állt Márki-Zay mögé, azzal érvelve, hogy neki van a legnagyobb esélye Orbán legyőzésére"

- összegezte a lap.

Reuters: Surranó pályán nyert Márki-Zay Péter

A Reuters arról ír, hogy a surranó pályán nyerő Márki-Zay Péter fog szembe szállni Orbán Viktorral a jövő évi választáson. A hírügynökség szerint azért is meglepetés a győzelme, mert a hat ellenzéki párt közül csupán kettő támogatta őt. Emlékeztettek, hogy a politikus akkor került először képbe, amikor 2018-ban megnyerte a helyközi választást a Fidesszel szemben. 

„Márki-Zay Péter azzal tudta megszólítani a baloldali és a konzervatív szavazókat, hogy személyében nagyobb esély van leváltani Orbán Viktort, mint Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának." 

A Reuters szerint a Fidesz számára már csak azért is kellemetlen Márki-Zay személye, mert az ellenzéki politikus katolikus, hétgyermekes családapaként jól beleilleszkedne az utóbbi időben a Fidesz által felkarolt ideológiához. A Fidesz a jelöltek többségét Gyurcsány bábjaként aposztrofálta, de Márki-Zay Péterre eddig nem volt válaszuk.

„Ha én nyernék, akkor a Fidesznek ki kéne dobnia az összes eddigi forgatókönyvét"

- nyilatkozta korábban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

BBC: Márki-Zay lett a végső kihívója Orbán Viktornak

A BBC cikkében arról ír, hogy a konzervatív Márki-Zay Péteré lett a lehetőség, hogy kihívja egy az egy ellen Orbán Viktor miniszterelnököt. A lap szerint a közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy neki van a legtöbb esélye Orbán Viktorral szemben. Az előválasztás végeredménye után Dobrev Klára is gratulált a győztesnek, azzal a kikötéssel, hogy az ellenzéki egységet fenn kell tartani. 

A BBC hozzátette, hogy 2010 óta most először néz szembe egy széleskörű összefogással Orbán Viktor. 

„Márki-Zay Péter nagyszerű lehetőségnek kívánkozott azon a baloldali és jobboldali szavazók számára is, akik már belefáradtak Orbán Viktor polgárháborús politikájába."

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Végeredmény: Márki-Zay Péter 56,7 százalékkal győzött

Az országos előválasztás történetében a szombati részvételi adatok minden eddigit megdöntöttek, az utolsó napon ugyanis 118 415-en adták le voksukat a miniszterelnök-jelöltekre. Az összesített részvétel a második fordulóban így 662 016 főre nőtt. A második forduló nemcsak a napi részvételi adatokban döntött rekordot, hiszen az elmúlt egy hétben 219 991 új szavazó jelent meg a sátrakban, vagy adta le voksát online.