Legyen valóban ingyenes a külhoni osztálykirándulás!

Ezt követelte mai sajtótájékoztatóján Szávay István Jobbik-alelnök a kormánytól.

Szávay elmondása szerint a Vona Gábor Jobbik-elnök által év elején meghirdetett Valódi Nemzeti Konzultáció keretében találkozott a kunfehértói általános iskola és a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium igazgatóival, illetve egy helyi felnőttképzési központ vezetőjével. Ezeken a találkozókon vált számára világossá, hogy az ingyenesként hirdetett Határtalanul! osztálykirándulások valójában egyáltalán nem ingyenesek.

Kunfehértón 15.000, míg Kiskunhalason már 20.000 forintot kérnek el minden egyes diáktól belépőkre és étkezésre. Ezeket a tételeket ugyanis már nem lehet elszámolni a támogató Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) felé. Szávay ehhez hozzátette, hogy Budapesten is hasonló a helyzet, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában például szintén 15.000 forintot kérnek minden diáktól, a probléma tehát országos.

Ezzel a jobbikos képviselő szerint pontosan a program elvi lényege sérül, miszerint minden magyarországi diák legalább életében egyszer látogathasson el teljesen ingyen valamely határon túli magyarlakta területre, megismerve ezzel az ottani magyarság életét és adott esetben életre szóló barátságokat kötve ottani magyar diáktársaival, „ezzel is határokon átívelő a nemzeti összetartozást erősítendő.” Szávay hozzátette:



„e kirándulásoknak eleve az a célja, hogy a diákok külhoni magyar vonatkozású emlékhelyeket, várakat, kulturális intézményeket kereshessenek fel, ugyanakkor pontosan ezt a részét nem támogatja a kormány.

Szávay szerint lehetetlen az a helyzet, hogy az aradi szoborparkba, a sepsiszentgyörgyi székely múzeumba, Mátyás királyunk kolozsvári szülőházába vagy a pozsonyi várba nem tudnak ellátogatni a programban résztvevő diákok csak térítés ellenében.

A találkozók során ugyanis az intézményvezetők megerősítették, hogy sok családnak még egy esetleg pár ezer forintos többletkiadás is számít.

„Ezért a Jobbik azt kezdeményezi a kormánynál, hogy az idei évre már lezárult pályázati körökhöz az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) írjon ki egy kiegészítő pályázatot, amelyen belépődíjakra, étkezésekre és utasbiztosításra lehessen támogatást kérni, hogy valóban ingyenes legyen a kirándulás és minden gyermek eljuthasson egy határon túli magyar területre. Ezen pedig azok az iskolák indulhassanak, amelyek már nyertek a mostani támogatási ciklusra Határtalanul! - pályázatot!”

A jobbikos honatya szerint ugyanis a programban van még tartalék, hiszen tavaly sem sikerült kikölteni a teljes keretösszeget. A képviselő szerint ez idén sem megy majd és

„több százmillió forint fog bennmaradni ezen a költségvetési soron.”
 

Az előző években tapasztalható bizonytalanságok és bürokratikus problémák miatt ugyanis egyszerűen nincs elég pályázat.

A 2011-ben indult Határtalanul! programmal az utóbbi években egyébként számos probléma volt,ezekről hírportálunk is tájékoztatott. Többek között tavaly a pályázatokat késve írták ki, ezért a döntések is késve születtek meg, az őszi kirándulások többsége pedig így nem tudott elstartolni. Eközben az illetékes EMET elképesztőbbnél elképesztőbb válaszokat adott a joggal türelmetlen tanárok és szülők kérdéseire.

Ha lejjebb görget, ezekről is olvashat!