„Ahogy járom a vidéket egyre több embert aggaszt a Duna alacsony vízállása, mert mint mondják, könnyen befagy, és még a végén a Viktor megkoronáztatja magát"
- kezdte Jakab Péter, és egyből figyelmeztetést is kapott Latorcai János levezető elnöktől.
Tekintettel arra hogy a jobbikos szerint a nép reális veszélynek tartja ezt, egy igazi király, Szent István intelmeit hozta fel Jakab Péter:
- „Ne csak a rokonságodhoz, és a főemberekhez legyél kegyes, hanem mindenkihez, aki hozzád járul!” De ennek az ellenkezője valósul meg Jakab Péter szerint. A miniszterelnök rokonai sorra nyerik el a milliárdos állami megrendeléseket, míg báró Mészáros Lőrinc már lassan a világ egyik leggazdagabb embere lesz, a több "udvari bolondról már nem is beszélve", közben pedig az embereket éhbérért dolgoztatják, elveszik a lakásmegtakarítást, és mehetnek túlórázni.
- „Légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen!” Jakab Péter szerint azonban a miniszterelnök gyenge, és hagyja, hogy a szerencse felvesse őt: megálmodta, hogy a kertjében legyen egy stadion, és lett, megálmodta a kisvasutat, az is lett. Bárcsak a magyar embereknek is lenne ekkora szerencséje, mert így például lennének modern kórházak, iskolák – magyarázta.
- „Légy szelíd, soha ne harcolj az igazság ellen!” Ezzel szemben, amikor valaki kiderítette, hogy luxus repülőgépekkel jár Orbán Viktor focimeccsre, nem bocsánatot kért, hanem fenyegetőzött – sorolta Jakab Péter.
Orbán Viktor viszontválaszában arról beszélt, hogy hazugságokkal vádolják meg a kormányoldalt.
"Ami pedig a koronázást illeti, szeretnék egyértelműen fogalmazni, a magyar alkotmány ezt tiltja"
– tette még hozzá a miniszterelnök.
Viszontválaszában Jakab Péter elmondta, hogy a koronázástól nem tart, mert annyit hazudott már Orbán Viktor, hogy a jég beszakadna alatta.
"De ettől függetlenül királynak képzeli magát, és úgy gondolja bármit megtehet az országban, ha úgy tartja királyi kedve, bukott diktátorokat fogad be, miközben a saját népét elüldözi"
- fogalmazott, majd hozzátette:
„Ön királynak képzeli magát, valójában tudja, hogy Ön mi? Egy közönséges lókupec!"
- és ezzel meg is kapta a második figyelmeztetését, így kizárták a hétfői nap munkájáról, amit a kormánypárti többség meg is szavazott.
Pedig aztán Orbán Viktor is elismerte: tisztességes szakma a lókupecség és meg is haladja a képességeit, mert a lókupec ért a lovakhoz.
(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)