57,1 milliárd forintos vesztesége volt tavaly az MNB-nek

57,1 milliárd forintos vesztesége volt tavaly az MNB-nek

Miután a jegybank 2013 óta folyamatosan nyereséges volt, tavalyi eredménye 57,1 milliárd forint veszteséget mutatott - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves jelentésében honlapján.

Az MNB működési költségei tavaly 54,4 milliárd forintot tettek ki, amely a jóváhagyott tervtől 5,7 százalékkal marad el, a 2020. évben felmerült kiadásoknál pedig 13,5 százalékkal magasabb. Az előző évhez viszonyított növekedés döntően a banküzemeltetési költségeknél jelentkezett, főként az új ingatlanok - MNB Budai Központ, MNB Felügyeleti központ és Pénzmúzeum - bérléséből és üzemeltetéséből, valamint a költöztetésből adódóan. Emellett emelkedett az informatikai költségek és az értékcsökkenési leírás összege.

A személyi ráfordítások az előző évi költségeket 6,4 százalékkal, 1664 millió forinttal haladták meg. A tavalyi záró létszám 1557 fő volt, ami 50 fővel haladja meg a 2020. évit.

A jegybank 2021-ben monetáris politikai fordulatot hajtott végre: júniustól kamatemelési ciklust indított az emelkedő infláció kezelésére, és megkezdte a válságkezelő eszközök leépítését - idézték fel. Az alapkamat év végéig összesen 180 bázisponttal 2,40 százalékra emelkedett, mára elérte a 5,90 százalékot. Novembertől a monetáris politika új szakaszba lépett, a hónap közepétől az egyhetes betéti kamat meghaladja az alapkamat mértékét.

Az MNB 2021-ben összesen 74 prudenciális, 330 fogyasztóvédelmi, 23 piacfelügyeleti, egy kibocsátói felügyeleti célvizsgálatot, továbbá 3 pénzmosás megelőzésével kapcsolatos témavizsgálatot zárt le; felügyeleti és fogyasztóvédelmi tevékenysége részeként összesen 1433,1 millió forint bírságot szabott ki.

A jegybank tavaly bevezette az azonnali fizetési rendszert, amelynek keretében a tranzakciók száma összesen több mint 135 millió forintot tett ki 2021-ben; a legforgalmasabb hónapban több mint 12,5 millió tranzakció teljesült - derül ki az MNB jelentéséből.

(MTI)