Létszámleépítés: 300 dolgozót bocsát el a Magyar Posta

Létszámleépítés: 300 dolgozót bocsát el a Magyar Posta

Ezenfelül ideiglenesen szüneteltetik 210 településen 366 postahivatal működését, azonban az elbocsátás a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.

A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, emellett pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be - tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.

A Posta közölte, azon a 101 településen, ahol több szolgáltatóhely működik, a fennmaradó postahivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják majd az ügyfeleket. Azon a 109 településen, ahol nincs másik nyitva tartó posta, a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők.

A Magyar Posta kiemelte: az érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el a munkáját, mindegyiküket más postahelyekre irányítják át. A változás nem érinti a postai küldemények házhoz kézbesítését sem. Közlésük szerint az érintett posták november 11-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére.

A Posta hangsúlyozta: jelenleg és a jövőben is lényegesen túlteljesíti jogszabályi kötelezettségeit, mert az előírt mintegy 1600 posta helyett a szüneteltetést követően is országszerte több mint 2200 posta áll az ügyfelek rendelkezésére. Jelezték, a hazai lefedettség nemzetközi szinten is kiemelkedő, míg Magyarországon 3,46 posta jut 10 ezer lakosra, addig ez a szám Európában 2,91.

A vállalat emellett több, jelentős átalakítási projektet hajt végre a logisztika, a kézbesítés, a levél- és csomagfelvétel, valamint a levélfeldolgozás területén, amellyel az irányítás-szolgáltatásban javítja a működés hatékonyságát. 

Ennek eredményeként a fővárosban, illetve Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

a Posta csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékot jelentett be, amely összesen mintegy 300 munkavállaló elbocsátását jelenti.

A közleményben kiemelték,

ez a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.

A Magyar Posta közleménye szerint a létszámcsökkentést törvényes keretek között, valamennyi vonatkozó jogszabály maradéktalan betartásával hajtják végre. A társaság vezetése az üzemi tanáccsal tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy külön megállapodás szabályozza az intézkedésben érintett munkavállalók munkaviszony-megszüntetésének feltételeit.

A napokban már beszámoltunk róla, hogy tucatnyi faluban szűnik meg novemberben az önálló posta vidéki fiókbezárások miatt.