Majdnem megölték az alelnököt

De a politikus sértetlen maradt, miközben több támadó elesett. Béke van Afganisztánban is.

Dosztum és kísérete az észak Farjáb tartomány egyik elhagyatott útján járt, amikor megtámadták őket. A testőrei viszonozták a tüzet, és a mintegy három órán át tartó összecsapásban megöltek legalább négy fegyverest és elfogtak egy tucatnyit. A korábbi hadúr gépkocsiját is eltalálta több lövedék, de nem sebesült meg és az emberei soraiban sem volt veszteség.
 
Az üzbég származású Dosztum saját törzsi hadsereg élén harcolt a tálibok ellen a 2001-es amerikai katonai invázió előtt és segített az új kormánynak az elűzésükben. Jogvédők azzal vádolják, hogy foglyul ejtett harcosokat gyilkoltatott le és más háborús bűncselekményeket is elkövetett, de ő ezt tagadja.
 
Észak-Afganisztánban a tálibok kapcsolatba léptek egy üzbég iszlamista csoporttal, és azzal fenyegetnek, hogy elfoglalják Dosztum hátországát, ezért utazott a tábornok a tartományba.