A rendőrkapitány ellen is nyomoznak az újságírógyilkosság ügyében

A rendőrkapitány ellen is nyomoznak az újságírógyilkosság ügyében

Nyomozást rendelt el hétfőn egy máltai bíróság Lawrence Cutajar ellen, aki az ország rendőrfőkapitánya volt a 2017-es Caruana-gyilkosság idején, mert felmerült a gyanú, hogy kapcsolatban állt a bűncselekményben részt vevőkkel, információt szivárogtatott ki nekik.

Cutajar januárban mondott le a rendőrfőkapitányi posztról, miután a civil társadalom és a meggyilkolt újságírónő, Daphne Caruana Galizia családja azzal vádolta meg, hogy akadályozta a gyilkosság felderítését, valamint hogy nem tett meg mindent az újságíró védelmében, amikor még élt és a legfelsőbb szintig is elérő korrupciós ügyekben nyomozott.

Három ember ellen folyik eljárás a gyilkosság végrehajtása ügyében, Jorge Fenech üzletember ellen pedig bűnrészességért, mert őt vádolják Caruana megölésének kitervelésével. Mindeddig mindannyian ártatlannak vallották magukat. Fenechet azután tartóztatták le, hogy Melvin Theuma, aki közvetítő volt a gyilkossági tervben, az ügy koronatanújává lépett elő, és kegyelmet kapott.

A Cutajar elleni nyomozást az újságíró családjának ügyvédei kérték, miután Theuma elárulta, hogy Cutajar információkat szivárogtatott ki neki. Hírügynökségek keresésére Cutajar nem válaszolt, de a Times of Malta című helyi lapnak azt mondta, hogy soha nem beszélt Theumával, pedig a bíróság előtt titkos felvételek bizonyítják, hogy beszélt.

(MTI)