Már csak egyetlen mohikán maradt 1990-ből, Kövér László sem lesz képviselő

Már csak egyetlen mohikán maradt 1990-ből, Kövér László sem lesz képviselő

Megalakult a Fidesz-frakció, meglepetésnevek a listán.

Orbán Viktor és Kósa Lajos után Kövér László sem lesz tagja a következő Országgyűlésnek annak ellenére, hogy 1990 óta folyamatosan tagja volt a törvényhozásnak.

Így a rendszerváltás utáni első parlament tagjai közül már csak a fideszes Németh Zsolt marad meg egyetlen hírmondónak,

aki eddig a Külügyi Bizottság elnöke volt.

Gulyás Gergely eddigi kancelláriaminiszter, a Fidesz-frakció következő vezetője szerint egyensúlyban maradnak a régi és új arcok a 42 listás mandátumot betöltők között. A leendő frakcióvezető azt mondta, 25-en döntöttek úgy, nem veszik fel mandátumukat. Gulyás Gergely azt is közölte, Orbán Balázs, a Fidesz elbukott választását irányító kampányfőnök, Orbán Viktor politikai igazgatója júliusig lesz az Országgyűlés tagja, ezt követően az Európai Parlamentbe távozik, ahonnan Szekeres Pál tér vissza.

Lázár János pedig azt mondta a 444-nek, hogy csak egy évre veszi fel mandátumát.

A frakcióvezető-helyettesek: Kocsis Máté, Balla György, illetve a hét szóvivő is.

Gulyás Gergely azt mondta, pártja feladata, hogy „normális ellenzék legyen”, a jó javaslatokat támogatni fogják, de az önkényes vagy arra törekvő lépésekkel szemben fel fognak lépni.

A Fidesz képviselői:

1. Ágh Péter

2. Balla György

3. Balla Mihály

4. Bencsik János

5. Bóka János

6. Czirbus Gábor

7. Dr. Budai Gyula

8. Dr. Csibi Krisztina

9. Dr. Csuzda Gábor

10. Dr. Hankó Balázs

11. Dr. Hegedűs Barbara

12. Dr. Koncz Zsófia

13. Dr. Takács Árpád

14. Dr. Tilki Attila

15. Dr. Vitályos Eszter

16. Dr. Vitányi István

17. F. Kovács Sándor

18. Gulyás Gergely

19. Gyopáros Alpár

20. Héjj Dávid

21. Hidvéghi Balázs

22. Kocsis Máté

23. Kovács Sándor

24. Lázár János

25. Molnárné dr. Lezsák Anna

26. Nagy Bálint

27. Németh Balázs

28. Németh Zsolt

29. Orbán Balázs

30. Panyi Miklós

31. Papp Zsolt

32. Pócs János

33. Radics Béla

34. Szécsi Zoltán

35. Szentkirályi Alexandra

36. Szijjártó Péter

37. Szűcs Gábor

38. Takács Péter

39. Tuzson Bence

40. V. Németh Zsolt

41. Varga Gábor

42. Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária

43. Witzmann Mihály

44. Zsigó Róbert

A KDNP képviselői:

1. Dr. Kárpátiné Dr. Juhász Hajnalka

2. Dr. Latorcai Csaba

3. Dr. Simicskó István

4. Hargitai János

5. Máthé Zsuzsa

6. Nacsa Lőrinc

7. Rétvári Bence

8. Seszták Miklós