Már a fideszesek is a Jobbikhoz húznak

A kormánypártiak száma tovább csökkent, a jobbikosok növekvő táborának közel 20 százaléka tavaly még fideszes volt.

A Fidesz támogatottsága februárról márciusra a teljes népesség körében 27-ről 24 százalékra csökkent, ami kétéves mélypontot jelent – áll a beharangozott felmérésben. Egy évvel ezelőtt ez a szám még 36 százalék volt, ami azt jelenti, a tábor egyharmada tűnt el a választások óta.

De hova tűntek?

A volt fideszesek egy része a váltópárti szerepre készülő Jobbiknál talált magának helyet. A lap azt írja, a nemzeti párt mostani szimpatizánsainak közel ötödrésze azt állítja, hogy tavaly tavasszal még a Fideszre szavazott, majd ezt követően tért csak át a Jobbikhoz. Mindez magyarázatul szolgálhat a kormánypárt gyengülésére, és a radikálisok erősödésére is, hiszen mindeközben a baloldali pártok nem mutattak jelentős fejlődést.

Lehet még folytatás

A felmérés rámutatott arra is, hogy a kormány munkájával való elégedetlenség is komoly szintet ért el: mindössze 29 százalék gondolja azt, hogy a kormányzat jól teljesít, de 68 százalékot tesznek ki azok, akik kifejezetten rossznak ítélik meg munkájukat. Ezt tetézi, hogy a Fidesz táborán belül is van egy olyan 15 százalékos réteg, aki elégedetlen.