Már a román kormány is jobban teljesít, mint Orbán Viktorék

Romániában sikerül csökkenteni az áfát, nálunk nem. Miért?

A nemzeti párt országgyűlési képviselője azzal is szembesítette a sajtó munkatársait, hogy a román gazdaság és költségvetés gyengébb, mint a magyar, ezért még inkább példaértékű az ott bevezetésre kerülő nagymértékű áfa-csökkentés. Ez egyébként a román büdzsé számára mintegy 340 milliárd forintos kiesését jelent – tette hozzá.
 
Apáti felhívta a figyelmet arra is, hogy a Jobbik már 2012-ben is benyújtotta az alapvető élelmiszerek áfatartalmának 27 százalékról 5 százalékra való csökkentését, de ezeket beadványokat a Fidesz egyszerűen lesöpörte az asztalról, napirendre sem vette.
 
A honatya felidézte: két alkalommal is kérdeztem erről Tállai András államtitkárt, aki a Jobbik  áfacsökkentésre irányuló javaslatát túlzott cukiságnak, és demagógnak nevezte. Pedig 2009-ben, az akkor még ellenzékben politizáló Fidesz szintén benyújtott egy áfacsökkentési javaslatot, amit például Szijjártó Péter is aláírt, és aminek tartalmi része megegyezett azzal a jobbikos változattal, amit aztán a kormányon elutasított a kormánypárt.
 
Ezért is érthetetlen, hogy most kormányra kerülve, a Fidesz miért nem találja meg azokat a forrásokat a költségvetésben, amellyel biztosítani lehetne az áfacsökkentést, amelynek az össze Apáti szerint 70 és 200 milliárd forint között lenne. Ettől egyébként kifehéredne a gazdaság is – fűzte hozzá.
 
Felszólítjuk és követeljük a kormánytól, hogy találják meg a forrásokat, amivel az alapvető élelmiszerek áfatartalmát csökkenteni lehet, ugyanakkor a tűzifa adóterhe is mindössze 5 százalék legyen – húzta alá Apáti.
 
A Jobbik alelnöke kitért arra, hogy pártja már több alkalommal szólalt fel annak érdekében, hogy a Fidesz-kormány végre valódi rezsicsökkentést végrehajtva, segítsen azokon is, akik fával fűtenek.
 
A rezsicsökkentéssel kapcsolatban pedig arra figyelmeztetett, hogy hiába is spórol meg a magyar lakosság pénzt a sárga-csekkek befizetése után, azonban a rekord mértékű hazai áfakulcs miatt nem érzékelhető pozitív irányú változás.
 
Végül kifejezte értetlenségét, hogyha Romániában sikerült a lakosság terhein csökkenteni, akkor az Orbán-kabinet miért képtelen erre.

Vége a kétharmados mézesheteknek

Újságírói kérdésre válaszolva, Apáti István leszögezte: véget értek a kétharmados mézeshetek.
 
A nemzeti párt alelnöke ezzel utalt arra, hogy a fölművelésügyi tárca által benyújtott, a nemzeti parkok földjeinek lenyúlására vonatkozó törvényjavaslat elbukott.
 
A politikus szerint ez azzal a tanulsággal szolgált a lendületét vesztett Fidesz számára, hogy most már muszáj lesz egyeztetniük az ellenzéki pártokkal is. 

A farkas nem eszi meg a kölykét

A Quaestor-károsultak megsegítése kapcsán az alelnök bár fontos intézkedésnek nevezte az elfogadott javaslatot, de hozzátette, hogy ez csak egy tűzoltás.
 
Kijelentette, hogy a XX. század pártjai felelősek a Quaestor-botrányért, hiszen a szocialisták 300 milliárdot parkoltattak a cégnél, a Fidesz pedig rá sem hederített erre a folyamatra, rossz gazdaként viselkedett.
 
Emlékeztetett: ha 2010-ben a fideszes többség elfogadta volna Volner János javaslatait, akkor most a teljes vagyonukkal felelnének a csalásban résztvevő személyek.
 
A Jobbik csak akkor nyugszik meg, ha a Quaestor-ügyben a politikai és gazdasági felelősök megbűnhödnek.