Az ostromlott Mariupolból menekült civilek megpróbáltatásairól számol be a BBC nyomán az ATV.hu. Heteken át tartó ostrom után Mariupol mostanra csaknem teljes orosz ellenőrzés alá került.
Olyan volt, mint egy koncentrációs tábor. Miután megérkeztünk ujjlenyomatot vettek tőlünk, minden oldalról körbefotózták őket, majd több órás kihallgatás következett. Mint egy börtönben
- kezdte beszámolóját a 49 éves Olekszandr, aki párjával, Olenával együtt nyilatkozott a BBC-nek.
Olekszandr állítása szerint a kihallgatásuk során az orosz biztonsági tisztek átnézték a telefonjaikon tárolt fényképeket, a hívási előzményeket és a telefonszámokat is újságírói, kormányzati vagy katonai kapcsolatok után kutatva.
Ha valakiről azt gyanították, hogy „ukrán náci”, azt elvitték Donyeckbe további nyomozásra vagy kivégzésre
- közölte Olekszandr, de a BBC ezt az állítást nem tudtak ellenőrizni.
El sem tudják képzelni, milyen szörnyűek voltak a körülmények
- mondta Olena.
Elmondása szerint több ezer emberre csak egy WC és egy mosdó jutott; a szappan, a fertőtlenítő, a WC-papír és az intimbetét pedig hamar elfogyott, és mivel nem volt lehetőség rendes tisztálkodásra, vérhas kezdett terjedni a bentlakók között.
Borzalmas szag volt odabent
- idézte fel.
Az engedélyük szerint Olena és Olekszandr a 148-as evakuációs busszal hagyhatta volna el a központot, ám egy héttel később már csak 20 buszt indítottak a táborból nyugatra. Orosz területre, ezzel szemben, rengeteg járatot szerveztek: a pár elmondása szerint egy keletre tartó buszra meg is próbálták felkényszeríteni őket.
Mariupol polgármestere szerint egyébként ez egy valós dilemma.
Sok civil járat ugyanis inkább orosz, mint ukrán területre megy
- mondta a BBC-nek Vadim Bojcsenko, aki szerint a civilek evakuálásnak akadályozása közvetlen katonai parancs.
A házaspár végül úgy döntött, mégis elfogadja a korábbi, titokban felajánlott fuvart.
Nem volt más választásunk: vagy erőszakkal kitoloncolnak minket Oroszországba, vagy kockáztatunk. A szűrőtáborokból csak ilyen magánjáratokkal lehet kijutni. Szerencsére jó emberek is vannak köztük
- tette hozzá Olena.
A szükséges okmányok hiányában útjuk „mezőkön, földutakon, az ellenőrzőpontoktól távol eső keskeny ösvényeken” keresztül vezetett, így sikerült végül eljuttatniuk az oroszok által megszállt Bergyanszk városába.
Itt aztán három napot töltöttek újabb sofőr után kutatva, aki hajlandó mindent kockára tenni azért, hogy ukrán ellenőrzés alatt álló területre szállítsa őket. Végül sikerült eljutniuk Zaporizzsjába, majd egy éjszakai vonaton Lvivbe.
Valentyna és férje, Jevegnyij ugyanazon a napon érkezett Lvivbe, mint Olena és Olekszandr. Az ő „szűrésük” gyorsan lezajlott – úgy vélik, talán a koruk és a férj fogyatékossága miatt –, ám elmondásuk szerint a fiatalabbaknak sokkal nehezebb dolguk volt.
A táborról magáról azonban ők is drámai beszámolót adtak.
Olyanok voltak, mint a gettók
- fogalmazott az 58 éves asszony.
Olekszandrhoz hasonlóan Valetyna is arról számolt be, hogy akik a gyanú szerint kapcsolatban állhatnak az ukrán hadsereggel, a területvédelemmel, újságírókkal vagy a kormány munkatársaival, azokat Donyeckbe szállítják, ahol bebörtönzik és meg kínozzák őket.