Másfél év alatt aknamentesítik a horvát-magyar határt

Csaknem 43 ezer aknát kell hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a háború alatt.

A délszláv háborúból visszamaradt aknák és robbanószerek hatástalanítására 3,5 millió eurót (valamivel több mint 1 milliárd forint) hagyott jóvá az Európai Unió a 2020-ig szóló kohéziós keretből. A kivitelezők a horvát aknamentesítő központ (HCR), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Duna-Dráva Nemzeti Park.

A projekt keretében a szlavóniai Donji Miholjactól Belistyéig (Belisce)teljes mértékben mentesítik az aknáktól a drávaszögi, Dráva menti Darázsi járást, ami nagy jelentőséggel bír a határ mindkét oldalán élők számára, hiszen új lehetőségeket teremt a gazdasági és idegenforgalmi együttműködésre. A témában hétfőn közös konferenciát is tartottak Belistye városában.

Drazen Jakopec, a HCR igazgatója figyelmeztetett, hogy kilenc megyében 433 négyzetkilométernyi területet kell még átvizsgálni, és csaknem 43 ezer aknát kell hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a háború alatt. Ilyen terület a Drávaszög is, ahol a horvátországi magyar lakosság 70 százaléka él.

Magyar József zágrábi magyar nagykövet azt hangsúlyozta, hogy a projekt az európai és a határon átnyúló együttműködés szellemében indul egy olyan időszakban, amikor az EU sorsdöntő ügyekkel foglalkozik.