Még 52 év, és elfogy az olaj

Nem az a kérdés, elfogy-e, hanem hogy a megmaradt készleteket hogyan tudjuk felhasználni?

A BP Statistical Review of World Energy című kiadványa szerint tavaly Oroszország olaj- és gáztartaléka bővült a legnagyobb mértékben, 10 milliárd hordóval, így az ország össztartaléka meghaladja a 100 milliárd hordót. Ezzel a hatodik helyre lépett a világ legnagyobb olajtartalékkal rendelkező államainak rangsorában, Venezuela, Szaúd-Arábia, Kanada, Irán és Irak mögött, megelőzve Kuvaitot és az Egyesült Arab Emirátusokat. Az Egyesült Államok tartaléka 48,5 milliárd hordóra nőtt tavaly az egy évvel korábbi 44 milliárdról.
 
A világ olajtartaléka a BP jelentése szerint összesen 1700 milliárd hordót tesz ki, ami több mint 52 évig lenne elegendő a Föld országai energiaigényének kielégítésére a jelenlegi kitermelési szint mellett. A jelentés készítői kiemelik: hosszú ideig Oroszország számított a legnagyobb olaj- és gázkitermelő országának, azonban az amerikai palaolaj forradalom nyomán megugró kitermelésnek köszönhetően 1975 óta először az Egyesült Államok tavaly megelőzte Oroszországot és Szaúd-Arábiát az olajkitermelésben.
 
A BP jelentése szerint - a 2008/2009-es válságot leszámítva - 2000 óta a legkisebb mértékben, napi 843 ezer hordóval nőtt a világ olajigénye tavaly. A legnagyobb gáztartalékkal rendelkező országok rangsorát sokáig Oroszország vezette, azonban tavaly Irán vette át a helyét, a perzsa állam a BP becslése szerint 34 ezer milliárd köbméter gáztartalékkal bír. Oroszország ugyanakkor a legnagyobb, 1,35 ezer milliárd köbméternyi gáztartalék-növekedésről adott számot tavaly az előző évihez képest, így össztartaléka eléri a 32,6 ezer milliárd köbmétert.
 
A kutatás készítői szerint nem az a kérdés, hogy elfogynak-e a fosszilis energiahordozók, hanem az, hogy hogyan lehet a rendelkezésre álló, bőséges készleteket hatékony és fenntartható módon felhasználni. A BP jelentésében beszámol arról is, hogy az újrahasznosítható energia volt a leggyorsabban fejlődő energiaforrás tavaly, a világ energiatermelésének 6 százalékát megújuló energiából állították elő, ami 12 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Kínában regisztrálták a legnagyobb, 15,1 százalékos növekedést, az ázsiai ország sorban az ötödik éve vezeti a rangsort.