Meghalt Omár molla

Már eddig is többször keltették halálhírét, de ez már hivatalos.

Egy név nélkül nyilatkozó afgán kormánytisztviselő azt mondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy a molla betegségben halt meg két évvel ezelőtt, holttestét pedig Afganisztán déli részében hantolták el.
 
A tálib mozgalom egy neve elhallgatását kérő tagja ugyancsak arról számolt be, hogy információi szerint Omár molla halott. Hozzátette, nem tudja, hogyan és mikor halt meg.
 
Zafar Hasemi afgán elnöki szóvivő később bejelentette, hogy a kabuli kormány vizsgálja a tálib vezető állítólagos haláláról szóló híreket. "Tisztában vagyunk az Omár molla haláláról szóló jelentésekkel" - mondta sajtótájékoztatóján az illetékes. 
 
"Jelenleg is folyamatban van ezeknek a híreknek az ellenőrzése, és amint sikerül utánajárni, tájékoztatni fogjuk az afgán népet és a médiát" - tette hozzá a szóvivő.
 
A lázadóvezér haláláról szóló hírek két nappal a kabuli kormány és az afganisztáni tálibok képviselőinek újabb pakisztáni tárgyalási fordulója előtt láttak napvilágot.
 
A múltban már többször keltették a tálib vezető halálhírét, 2011 májusában például olyan hírek kaptak lábra, hogy légicsapásban vesztette életét, az iszlamista felkelők azonban ezt cáfolták, és azóta sorsa ismeretlen. A közelmúltban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Omár molla hagyta jóvá azt, hogy a tálibok Pakisztán közvetítésével tárgyaljanak a kabuli kormánnyal.
 
Az afgán titkosszolgálat helyi idő szerint szerda este hivatalosan is megerősítette a tálib mozgalmat megalapító és vezető Omár molla haláláról szóló híreket.
 
Abdul Hasszib Szeddiki, az afgán nemzetbiztonsági igazgatóság (NDS) szóvivője arról számolt be, hogy a lázadóvezér rejtélyes körülmények között halt meg a pakisztáni Karacsi egyik kórházában 2013 áprilisában. "Hivatalosan megerősítjük, hogy meghalt" - mondta az illetékes az AP amerikai hírügynökségnek.
 
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió afgán kormányforrásokra hivatkozva számolt be szerdán Omár molla halálának híréről. A tálib lázadók egyelőre nem erősítették meg a hírt.