Megint a magyarságért büntetnek a románok

350 ezer forintos bírságot róttak ki az erdőszentgyörgyi polgármesterre, mert megtagadta a magyar és a székely zászló eltávolítását.

Az egyházi tulajdonban lévő épületben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) működteti az irodáját, melynek helyi szervezetét éppen a polgármester vezeti. A prefektusi hivatal képviselői azt írták a bírságolási jegyzőkönyvbe, hogy Csibi "Székelyföld és a magyarok zászlajának kitűzésével” megsértette a román zászló használatára vonatkozó kormányhatározatot. A kihágásért a kormányhatározat alapján kiróható legnagyobb összegű bírságot rótták ki.
 
Csibi Attila Zoltán a portálnak elmondta, a bíróságon fogja kérni a jegyzőkönyv érvénytelenítését, és a zászlók a helyükön maradnak. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke kijelentette, a kormány Maros megyei képviselőjének a lépése a magyarság szándékos zaklatásaként is értelmezhető.
 
Az Erdőszentgyörgy főterén álló épület homlokzatára a székely és a magyar zászló mellett Románia, az Európai Unió és az RMDSZ zászlaja lengedez egymás mellett. A prefektus felszólítására 2014 nyarán a polgármester egy hónapra levette, és gyászlobogóval helyettesítette a zászlókat, augusztus közepén azonban ismét kitűzte az öt lobogót.
 
A polgármester akkor megjegyezte, korábban öt évig lobogtak ugyanezek a zászlók a főtéri ingatlanon, és senkit nem zavartak. Azzal érvelt, hogy a zászlók magánterületen vannak, hiszen az RMDSZ az egyháztól bérli a székházát.
 
A 2002-ben várossá nyilvánított, ötezer lakosú Erdőszentgyörgyön a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson. A településen született és nevelkedett Rhédey Klaudia, a brit uralkodói család erdélyi felmenője, II. Erzsébet királynő ükanyja. A tér, amelyen az RMDSZ székháza áll, az ő nevét viseli.